2017. 10. 09.

Kitart a lendület: merünk hinni és szeretni

A hétfő mintha mindig visszavetné némiképp a lendületünket. A hétvégén feltöltődünk, aztán nekifeszülünk a következő napok kihívásainak, folytatódnak a végtelennek tűnő előadások az egyetemen, vagy sorakoznak a teendők munkánkkal kapcsolatban. Amit vasárnap éreztünk, ilyenkor már ismeretlen. Ha engedünk a kísértésnek.

Vagy választhatjuk a másik utat: hiába a „szürke hétköznapok”, visszanyúlunk ahhoz a többlethez, amit korábban kaptunk. A vasárnapi mise/istentisztelet lelkületéhez, egy-egy kiváló előadáshoz, beszédhez, olvasmányélményünkhöz. Az eredményes megküzdésnek megannyi praktikája lehet.

Két hete volt velünk a 777 Offline-on Böjte Csaba testvér, aki a majd’ kétórás beszélgetés alatt bőven ellátott minket útravalóval. Az est címének azt választotta: „merjünk hinni és szeretni!”. Csaba testvér, ahogy most is, minden alkalommal arra bátorítja a hallgatóságát, hogy ne féljen az élet kihívásaitól, vegye észre a körülötte lévő megszámlálhatatlan jót és vállalja küzdelmeit, ha a cél nemes. A hétköznapok kihívásai pedig sokszor embert próbáló küzdelmeknek vetnek alá minket, amelyekben szükségünk van bátorságra, hitre, szeretetre.

Sokaktól hallom: Csaba testvér jelenléte és személye megerősítette őket és a két hete hallottak nem múltak el nyomtalanul. Sőt. Kitart a lendület, azóta is erősíti őket az ott kapott „lelki táp”. Ez azt bizonyítja számomra, hogy nem egyszerű „hurráhangulat” volt tapintható azon az estén, hanem az élet fontos dolgaival kapcsolatosan igazi mélységgel rendelkező gondolatokat hallottunk. A feladatunk pedig az, hogy merjünk hinni és szeretni.

Vágvölgyi Gergely

Fotó: Hegedüs Márton

 

#csakegygondolat Vágvölgyi Gergely
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás