2017.05.25.

Vatikáni Bizottság: Medugorje nem az ördögtől való

További részletek a Medugorje Bizottság jelentéséből: a szervezett zarándoklatok tiltását fel kell függeszteni, a látnokok beszámíthatóak és nem befolyásolták őket a ferencesek vagy a plébánia.

A Szentszék által megbízott szakértői csoportot – egy meg nem nevezett hírforrás szerint – az első hét Mária-jelenés hitelessége meggyőzte, az azt követő jelenések azonban nem – jelentette a kath.net.

A vatikáni szakértők az elmúlt hét keddjén nyilvánosságra hozott jelentésében még több minden áll, amit a katolikus ügynökségek még nem vettek figyelembe, ezért még a nyilvánosságra nem hozott vizsgálati jelentésekből kiszivárogtatott információkat tudjuk publikálni. Ilyen a hat fiatal látnok pszichikai beszámíthatóságára vonatkozó vizsgálatok eredménye és az, hogy a jelenések meglepték őket.

hirdetés

Ezen kívül megvizsgálták azt is, hogy sem a ferencesektől, sem a plébániáról, sem egyéb emberektől nem érkezett befolyásolás a látnokok irányába, ami szintén előre lendítheti Medjugorje ügyét.

A bizottság emlékeztetett arra is, hogy a látnokokat korábban a rendőrség őrizetbe vette és halálosan megfenyegette.

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a bizottság kijelentette: a jelenések nem az ördögtől valók.

Szintén örömteli hír, hogy a bizottság ajánlja a szervezett zarándoklatok tiltásáról szóló rendelkezés felfüggesztését.

Hírek
hirdetés