2017. 04. 14.

Via Dolorosa

Olyan jó lenne bele látni az emberi fejekbe és megismerni, mit is gondolnak nagypéntekről. Mond nekik valamit a keresztre feszítés vagy a keresztút? Nincsenek statisztikai adataim, de azt gondolom, hogy nem sokat foglalkoztatja a ma emberét a 2000 évvel ezelőtt történt esemény. Csupán annyit vesz észre belőle, hogy az idei évtől munkaszüneti nap nagypéntek, így négy napos pihenés, wellness következhet. Érdektelenek, pedig mindenki életében megjelenik a kereszt, senki sem mentesül a kereszt hordozása és a szenvedés alól.

Amikor kis ministráns voltam, mindig nagy kínt okozott a tizennégy állomás végigjárása, végigimádkozása. Távol állt tőlem. Sokszor nem értettem, hogyan lehet meghatódni, sírni egyes állomásoknál. Ma már másként tekintek erre az útra.

Állomásról-állomásra találkozom önmagammal, gyengeségeimmel, eleséseimmel.

Ott állok én is a tizennégy stációnál, mint Cirenei Simon vagy Veronika, de előfordul, hogy Pilátusként, katonaként vagy a bámészkodó tömeg tagjaként én is a fájdalom okozóinak táborát erősítem. Így mára a keresztút számomra az imádság, a szembenézés és lelkiismeret-vizsgálat helye. Értem már az üzenetét, értem a könnyeket.

Jézus a keresztről letekintett azokra, akik félelmüket legyőzve a vesztőhelyen is felvállalták Őt. Nem voltak sokan, de részesültek Jézus tekintetéből, hallották utolsó szavait és Máriának, Jánosnak intézett utolsó kérését.

2000 éve is többen voltak a közömbösek, a kárörvendők, a bámészkodók ugyanúgy, mint napjainkban. De Jézus értük és értünk egyaránt vállalta a szenvedést, ezzel kifejezte, hogy a szeretet mindenre képes.

Legyünk ma minél többen ott a keresztúton: Cirenei Simonként, Veronikaként, a Fájdalmas Anya könnyeivel!

Bese Gergő

Bese Gergő Blog
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás