Egyéb

Honnan jön az erő…? – Faces Of Love filmajánló

Annyira sajnáltam, hogy nem tudtam elmenni a Faces of Love bemutatójára. És legalább annyira örültem, amikor rátaláltam a következő vetítési időpontokra! Már hallottam jót a filmről, és “reklámoztuk” is az oldalon és a 777 Offline-on – hát akkor miért ne nézném meg? Arról nem is beszélve, hogy Manila távoli és nagyon más világa is vonzott, mert egyáltalán nem ismertem. Felkerekedtünk hát vasárnap este egy barátnőmmel, és megnéztük!

[A cikk olvasásához ajánlom a filmből a Set a Fire című számot háttérzenének.]

Premier Kult Café, vasárnap esti hangulat, egy kicsit eszegetünk-iszogatunk, beszélgetünk, ismerősökkel találkozunk. Olyanokkal is, akik az előző vetítésen voltak. Keverednek a hangulatok. Még nem pontosan tudtam, mi vár rám, de éreztem, hogy nem egy könnyed esti film elébe nézünk. Ezt a furcsa érzést fokozta, hogy nagyon lassan szállingóztak az emberek. El is kezdődött a mozi, olyannyira, hogy észre sem lehetett venni a később érkezőket.

Szpojlerezni nem igazán lehet, azt már maga az előzetes is megteszi. Ez egy dráma. Egy tragédia. Mélység, és még nagyobb mélység. Szívesen hinném azt, hogy az egész filmet egy másik galaxison forgatták, messze-messze innen. Szívesen hinném azt, hogy ez csak egy fantasy. De nem így van. Egy napnyi repülőút, és megérkezel a Fülöp-szigeteki Manila városába. És mit tapasztalsz?

Hőséget, bűzt, szemetet, a rendetlenség maximumát. Ez a felszín. Ahogy a szerzetes nővérek is tanúságot tesznek erről a filmben: már ezt nagyon nehéz megszokni, elviselni. És tudatosan mellette dönteni!
Viszont mégis a legnehezebb az, ami a felszín alatt rejtőzik: az emberi sorsok. A videóban felnőttek szólalnak meg és mesélik el az életük sötétebbnél sötétebb részeit. Mi, európai lakosok, el sem tudjuk képzelni, hogy ők miken mennek keresztül. Gyönyörű arcú nők, csodaszép kisgyerekek, de olyan életük van… Igen, tudom, nem kell több ezer kilométert repülni, hogy nehéz sorsokat lássunk – elég csak Magyaroszág egy-két szegényebb megyéjét megnézni.

De mégis: én személy szerint még nem találkoztam ezzel ilyen közelről, ilyen mélységekben, ilyen őszintén, ilyen valóságosan. Nincs itt semmi cukormáz.

Az sem túlzás, amit a nővérek tesznek. Ezek a nők – a gyengébbik nem képviselői, ahogy ezt mondani szoktuk? – a lehetetlent viszik véghez napról napra. Pedagógia, pszichológia, hittan… all in! Minden egyben, ki van találva, és hogy? A Szentlélek, Jézus és az Ő szenvedése, és a végtelen sok ima által. Így van még ma is életben az ACAY misszió és menti meg több fiatal életét.

Honnan jön az erő? Ami átformál, ami meghaladja az emberi értelmet…?

A nővérek kiemelik a bűnözőket, a bántalmazókat, a bántalmazottakat, és megmutatják, hogy van jövő. Segítik őket az egészséges önismeret kialakításában, rendszert visznek a hétköznapjaikba, és ami ennél is fontosabb: szeretik őket és bíznak bennük.
És mindezt nem karikás szemekkel, elnyűtt arccal teszik minden nap, és mesélik el a filmben. A teljes bizonyosság sugárzik róluk: van értelme annak, amit csinálnak.

Megpecsételt sors? Minden felülírható!

Eltelt számításaim szerint 10 perc, a valóságban több mint 60. Vége lett a filmnek. A csöndet vágni lehet, tapsolni hosszú másodpercekig senki nem mer. Aztán győz a protokoll, jön a taps. A forgatócsoportnak örülünk, a szuper látványoknak, zenei aláfestésnek, a hiba nélküli feliratozásnak. Magának a történetnek szó szerint örülni nem lehet, csak megdöbbenve és lenyűgözve forgatni belül még órákon át.

Azóta is sokszor eszembe jutnak a jelenetek, és próbálom az agyam megfelelő fiókjába rakni a filmet. Nem az én dolgom ott lenni, de tudatosnak lenni igenis mindannyiunk feladata. Segíteni, ahol tudunk, akinek tényleg szüksége van rá. Nyitott szemmel járni, nyitott szívvel élni. Észrevenni, hogy mik a személyes boldogságaink, örömeink, és minket mi emel fel?

További vetítések: április 29. (részletek és jelentkezés)

Képek forrása: Faces of Love előzetes

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás