Blog, Hodász András

Rövid értekezés arról, hogy Isten nem kék

Előre leszögezem, hogy kedvelem a Hollywoodi filmeket, és ezt bizonyítékokkal is alá tudom támasztani. Minden nagyobb bemutatót moziban nézek meg, sőt ellenzem a filmletöltést, és ennek a véleményemnek rendszeresen hangot is adok (erről majd egy másik cikkben). Emellett teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy ezeknek a filmeknek nem céljuk, hogy belekontárkodjanak a teológia tudományába, vagy bárkit is vallási meggyőződésében sértsenek (legalábbis legtöbbször tényleg nem), pusztán szórakoztatni akarnak. Ezért nézem őket magam is. Viszont sokszor tapasztalom, hogy egy film érdekes visszajelzés lehet arról, hogy mit gondol az emberiség önmagáról, a saját jövőjéről, vagy éppen Istenről. Szóval az történt, hogy megnéztem az új X-men filmet, és valamit el kell mondjak nektek. (Igyekszem nem spoilerezni. Vagy legalább nem sokat.)

13245430_618328028316943_1247639896593518660_nAz egész film tulajdonképpen Istenről szól, ezt nem lehet nem észrevenni. Az egyik jelenetben hősünk(?) ki is jelenti magáról, hogy ő az, akit az emberek a történelem során különböző neveken tiszteltek. Mi a sztori? Adva van egy ős-mutáns, az első mindegyik közül, akit egyébként Egyiptomban istenként tisztelnek. Csakhogy van egy bökkenő: még nem halhatatlan. A sztori szerint épp sikerülne ezt is megoldani, amikor a dolgok balul ütnek ki, és a mi kis egyiptomi házi istenkénk elalszik pár ezer évre, hogy aztán felébredve szétcsapjon a jó útról messze letért gyermekei között. (Akiknek egyébként esélyük sincs megtudni, hogy letértek a jó útról, főleg nem megtérni, mert mielőtt bárki elmondaná ezt nekik, meghalnak.) Ez a rendrakó-haragvó isten csak jár körbe, nagyon hangosan ordibál (dupla hangon, mert úgy gonoszabb), és mindent szétrombol, ami az útjába kerül. Túl azon, hogy ez az ordibáló kék muksó egy pillanatig sem tűnik félelmetesnek, és a film maga sajnos kissé unalmas, azért egy gondolat megfogott benne.

Tudjátok, a nem-hívőkkel való párbeszéd legizgalmasabb pontja mindig az, amikor rákérdezek, hogy “ki az az Isten, akit te tagadsz?”. Mik a tulajdonságai? És rendszerint hamar kiderül, hogy abban, akinek a létezését tagadja, én sem hiszek. Merthogy milyen is az X-men és talán sok ember istenképe, túl azon, hogy kék?

1. A lényeges dolgokat mindig átalussza

Apokalipszis háromezer évet átaludt. Nem volt itt, amikor szükségünk volt rá. Hányan gondolják ezt Istenről! Azt hiszik, hogy végigaludta a 20. század nagy világégéseit és népirtásait, és nem lépett közbe egyszer sem. Rendszerint azt kérdezik, hogy Isten hogyan hagyhatta mindezt megtörténni, és jobb híján azt gondolják, hogy ha egyáltalán létezik Isten, akkor valószínűleg tényleg átaludta a rázósabb részeket, vagy csak épp nem figyelt. A valóság azonban egészen más. Mi, emberek vagyunk ugyanis Isten keze és lába, nem ülhetünk tétlenül azt kérdezve, hogy mikor lép már közbe Isten. Ő ugyanis nem közvetlenül irányítja a történelmet. Nem véletlen, hogy a legnehezebb korszakokban és a legnehezebb helyzetekben ad Isten belső indítást az embereknek, hogy önmagukat legyőzve és meghaladva merjenek jót tenni, merjenek szentek lenni. Sőt: a történelmet tanulmányozva arra jöttem rá, hogy a legrázósabb időszakok szülték a legnagyobb hatású szenteket. A kalkuttai nyomornegyedben egy vékony apácalány egyszer csak elkezd olyat tenni, ami végül világméretű mozgalmat (keresztény néven szerzetesrendet) indít el a szegények megsegítésére. A háborúkban, a népirtások során hány ezer ember mentette akár a saját élete árán az üldözötteket, a bajban lévőket? Így volt ez az ókortól kezdve a 21. századig. A középkorban szerzetesrend is alapult ezzel a céllal, hogy kiváltsa a fogságba elhurcolt embereket. Nekünk is van szentünk, Salkaházi Sára, aki az életét adta azért, hogy a bújtatott zsidókat ne vigye el a karhatalom, de hányan vannak névtelen szentek, akik a legnehezebb időkben is a keresztény utat járták. Isten működik a történelemben, ott van a keze nyoma a legnehezebb korszakokon is, de nem kézivezérléssel irányít, mert akkor elvenné a legfontosabb ajándékát: a szabad akaratot, az egyetlen dolgot, ami képessé tesz minket, hogy szeressünk őt. Ha tehát látsz egy tragédiát, amit akár meg is lehetett volna akadályozni, ne azt a kérdést tedd fel, hogy hogyan engedheti meg Isten, hanem hogy te mit tehetsz ebben a helyzetben? És Isten veled lesz, megerősít, és segít a jóban, amit teszel. Mert ilyen az igazi Isten.

2. Elvárja, hogy megtartsuk a törvényeit, amiket nem is ismerünk, és főleg nem értünk, tehát tulajdonképpen esélyünk sincs betartani őket.

Szóval tulajdonképpen csak azt tudjuk, hogy valami nem tetszik neki, de fogalmunk sincs, hogy mi és miért. A filmben pont ez történik. Feltűnik egy kék fazon, és elkezd kiabálni, hogy most aztán mindennek vége, mert rosszak voltunk, de senki nem érti, hogy ki ez, és főleg mit kellett volna tennünk, hogy ne pöccenjen be? Mi a helyzet a valóságban? Sokan talán ismerik a Tíz parancsolatot, de alig van, aki fel tudná sorolni mind a tizet, és főleg kevés azok száma, aki értené is őket. Ez persze nem Isten hibája. Aki életében nem nyitotta még ki a Bibliát, és nem olvasta el a “lábjegyzetet” a parancsolatokhoz, az csak a tiltást látja bennük, nem pedig egy szerető Atya iránymutatását az élet teljesebb megéléséhez. Mintha mondjuk benyitnék egy szobába, ahol egy apa épp rászól a fiára, hogy ne nyúlkáljon a konnektorba, mire én anélkül, hogy ismerném igazán az apát, és pontosan tudnám, hogy mi az a konnektor és miért veszélyes belenyúlni, rögtön elítélném az effajta diktatórikus bánásmódot. A Szentírásból  azonban egy élő és nagyon is valóságos Atya szól hozzád, akinek mindegyik parancsolata logikus és sugárzik belőle a szeretet. Persze ahhoz, hogy megismerd, hogy milyen az igazi Isten, kezedbe kell venned a Bibliát.

3. Egyetlen megoldást ismer a problémákra: a pusztítást. 

Nem véletlen, hogy a filmben épp Apokalipszisnek hívják. Véletlenül sem Atyának, vagy akár Úrnak. Szóval ha nem tartod be a törvényeit, akkor lesz nemulass!  Ez talán a legelterjedtebb tévhit Istenről. Hallottad már a mondatot, hogy “Isten nem ver bottal?” Vajon mit gondol az, aki ezt mondja? Hogy Isten nem bottal, hanem majd villámmal, rákkal, meg balesettel ver meg? Persze ez a gondolat épp ellentmond a kettővel ezelőttinek, hiszen ha Isten ilyen lenne, akkor bőségesen osztogathatta volna a villámait a 20. század rosszfiúi között. Ám Isten nem ilyen. Nem ver bottal, se villámmal, se betegséggel. Nem kényszerít arra, hogy szeresd, de meghív rá, és nem veszi el a bűnös életét, inkább hagy neki elég időt, hogy legyen lehetősége megtérni, de elfogadja azt is, ha nem akar. Mert Isten nem diktátor, nem pusztító, hanem Apa, aki “nem leli örömét a bűnös halálában, hanem annak örül, ha megtér és él” (Ezekiel 33,11). Aki örül az utolsó pillanatban megmenekülő jobb latornak, és közben nem kényszeríti a balt, hogy kövesse a társa példáját. Ilyen az igazi Isten.

Hollywood szerintem úgy működik mint egy jó terapeuta, aki visszatükrözi a páciensnek a saját belső félelmeit, vágyait és gondolkodásmódját, és éppen ez fogott meg ebben a filmben. Jól ábrázolja azt az istenképet, ami a világban van, amit sokszor én is kihallok az ateisták érvei mögül. Csakhogy ennek az istenképnek semmi köze a valódi Istenhez.

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz PuMa 2016. 05. 27. 21:36

    Ez nagyon jó kis írás lett, lehetne több hasonló értekezést készíteni hollywoodi filmekről 🙂