Nézz az égre, avagy a repülésirányítóból lett plébános története – 777
Hírek

Nézz az égre, avagy a repülésirányítóból lett plébános története

Francesco Manzo 1974-ben lépett a légiforgalmi szolgálat kötelékébe, és 1978-ig ott is maradt; eleinte általános légiforgalmi alkalmazottként, később pedig repülésirányítóként dolgozott. Az egyházzal való kapcsolata akkoriban viharosnak volt mondható, de egy napon, teljesen váratlanul, „üzenete érkezett”.

Don Francesco Manzo azon papok egyike, akik felnőttkorukban kaptak meghívást, és aki ma már a Casal del Principe-i Szentlélek Plébánia híveinek vezetője. Első pillantásra mogorva, megközelíthetetlen embernek tűnik, azonban amikor megszólal, láthatóvá lesz valódi természete.

Francesco atya megtérése Szent Páléhoz hasonlatos. Ő Argentarióban „esett le a lóról”, miközben – akkor még szimplán csak Francescóként – egy leendő házasoknak szóló elvonuláson vett részt menyasszonyával. Ez a rendkívüli lány rávette vőlegényét, hogy kísérje el őt az összejövetelre. A fiúnak, aki nem állt épp jó viszonyban az egyházzal, semmi kedve nem volt ehhez, menyasszonyának mégis sikerült kicsikarnia belőle egy ígéretet. „Arra kért, hogy kísérjem el és vegyek részt legalább egy összejövetelen – emlékszik Don Francesco – habár én egyáltalán nem voltam kíváncsi az egészre, csak pihenni akartam egy kicsit azon a csodálatos környéken.”

Két napot a tengernél töltött, a harmadikat pedig a toszkán hegyekben. Pihenés – ez volt minden vágya, eltávolodni a munkától. „De aztán Argentarióban szó szerint elvarázsolt Vittorio atya – emlékszik vissza Don Francesco -, ő volt az, aki Isten útjára vezetett. Hosszasan beszélgettünk, imádkoztunk és sok dolgot megértettem. Erős hívást éreztem Istentől, és ráébredtem, hogy az életem nem csupán rám tartozik, hanem az Ő szent gyülekezetére is. A menyasszonyom egyedül utazott haza, de szívemben elkísértem őt.”

A Villa Liternói Szent Sosius plébánia vezetőjeként, majd a Villa di Brianói Szűz Mária szentély igazgatóhelyetteseként működött, most pedig, immár nyolc éve, a Casal di Principe-i Szentlélek plébánián szolgál. „Annyi mindent tanít nekünk, és munkatársaival rengeteg olyan fiatalt vonz a parókiánkra, akik azelőtt messze elkerülték az Egyházat. Egy harcos ő, és minket is küzdeni tanít” – mondja Stefania, aki a plébánia adminisztrációját és a tízezer lelket számláló gyülekezet életét szervezi. “Sokkal tartozunk neki, mert képes minket egységben tartani, mindenekelőtt az imádsággal. Francesco atyának hála megértettük, hogy Isten színe előtt mind egyformák vagyunk, semmi szükség a különcködésre.”

Így esett hát, hogy az a föld, ahol a „casalesi”* szó még most is sötét emlékeket idéz és egy olyan kort, amelyben a camorra** uralkodott, kapott egy Francesco atyát, aki együtt él gyülekezetével, segítve mindazokat, akik élni kívánnak azzal a bizonyos második eséllyel.

„Ő egy vulkán, ami soha nem alszik ki.” – mondja Stefania. „Néha nem bánnám, ha pár perc fegyverszünetet tartana, de soha nem pihen. Életben akarja tartani a közösséget, látni akarja, hogy mindig vannak, akik imádkoznak.”

*Casalesi – a nápolyi Casalesi-klánra utal, mely Nápoly egyik legbefolyásosabb maffiacsaládja
**Camorra – a nápolyi maffia

Forrás: Famiglia Cristiana
Fordítás: Csepely Rita

(Fotó: vaya.hu)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá