Blog, Kedves Ilka

Már semmiben nem tudunk egyetérteni?

Ennek az írásnak nem egy esemény vagy egy olvasott cikk volt az elindítója; hanem egy, már megírt bejegyzés alatt olvasott kommentek sorozata.

Itt, a 777-en néhány napja jelent meg egy írás, Bese Gergő atya tollából, “Szakmunkás-e a pap” címmel. Most nem a cikkben foglaltakról szeretnék írni, hanem sokkal inkább arról a hozzáállásról, ami a hozzászólásokban megmutatkozott.

“Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.” Nem szoktam kommentet írni. Néha ugyan elkap a hév, és elkezdem megírni a mondandóm, de aztán inkább kitörlöm. Hogy miért? “Olykor talán jobb volna, ha semmit sem mondanánk, mert ahol száz szó is kevés, ott egy szó is sok.”

Elszomorít, hogy egy keresztény oldalon, egy ilyen téma kapcsán, ilyen hozzászólások születnek. Elgondolkoztatott, hogy mikor arról beszélünk, hogy az Istent szolgáló papokat, az Isten iránti elhivatottságot egy foglalkozás szintjére alacsonyítják le éppen, akkor mindebből egy papságot, papi képzést, egyházat bíráló, “beszélgetés” kerekedik. Nem vonzó pálya a papi hivatás? Rossz a képzés? Hosszú a képzési idő? Kit vonzana az, hogy szobrok előtt térdeplő öreg nénik között élje le az életét? Mindezek olvasása közben egy kérdés merült fel bennem csupán: Hol marad mindebből az Isten?

“Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle. Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!” (János, 15) “Lehet, hogy a fát villám sújtja, lehet, hogy derékba törik, de új hajtást hoz mindaddig, míg a gyökér él; márpedig a gyökér maga Jézus Krisztus!”

Ha azt gondoljuk, hogy egy jobb oktatási rendszerrel, a cölibátus feloldásával és “cuki plébániákkal” majd jobb “marketinget” teremtünk a papi hivatáshoz, akkor kérdem én: Vajon hányadik helyre csúsztatjuk le az Isteni meghívást?

“Aki el akar érni valamit, annak a célra kell szegeznie a tekintetét, nem az akadályokra.”

Higgyünk abban, hogy Isten, ma is meghívja az övéit. Higgyünk és bízzunk benne, hogy az Isteni gondviselés, minden földi hiba, hiányosság, gyarlóság ellenére is meg fogja hozni a gyümölcsét, és mint eddig mindig, lesz Isten kertjében szőlőműves. Ettől függetlenül lehet társalogni, eszmét cserélni, de a lényeget ne tévesszük szem elől. Mivel ez egy keresztény oldal, szép példamutatás lenne, ha tudnánk úgy beszélgetni, hogy nem illetjük egymást bántó jelzőkkel. Úgy vélem, az ökumenizmus itt kezdődne. Nem az egyházainkat kell egymás felé “lökdösnünk”, sokkal inkább nekünk kéne egymás felé közeledünk. Neked meg nekem. És ez működik. Hittel, szeretettel és jóakarattal.

“Ezt a parancsot adom nektek: szeressétek egymást!”

Ezért is választottam írásomhoz, katolikusként, Gyökössy Endre református lelkész gondolatait. Az összes szép és elgondolkodtató idézet tőle származik.

Néhány évvel ezelőtt 23 egyiptomi kopt keresztényt fejeztek le egy líbiai tengerparton. „Ha az ellenség egyesít minket a halálban, kik vagyunk mi, hogy megosztottak legyünk az életben?”– tette fel a kérdést ezzel kapcsolatban Ferenc pápa. – “Engedjük be a Szentlelket, imádkozzunk, hogy mindannyian együtt menjünk előre az úton.”

Aki szeretettel és nyitott szívvel tud közelíteni más vallású keresztény testvéreihez, sokat tanulhat, megerősödhet hitében, és példaképe lehet a még keresőknek. És hogy tényleg mindenből lehet tanulni, mi sem bizonyítja jobban, mint a kommentelésekről eszembe jutott és idevágó frappáns idézet, melyet Toppancs nyuszitól tanultam a Disney Bambi c. filmjéből:

“Ha nem tudsz egy jót szólni, akkor inkább ne mondj semmit” Aki úgy véli, hogy ez már végképp nem volt idevaló, attól egy utolsó idézettel búcsúznék:

“Aki még sohasem imádkozott több derűért, jobb humorérzékért – tegye meg!” –  Gyökössy Endre

Kedves Ilka

Még nem érkezett hozzászólás