Gerenda a szememben

Olyan könnyű kimondani a megsemmisítő ítéletet mások felett, miközben megveregetjük a saját vállunkat: „Igen, én egy jó ember vagyok.” Ettől végtelenül megnyugszunk, és éljük tovább kis önáltató életünket, melyben rajtunk kívül mindenki más folyamatosan hibás.

Egészen pöttöm korom óta élvezettel szólom meg az embereket. Akkoriban ártatlan gyermeki megjegyzéseket tettem az utcán a lófarkas fiúkra, vagy a strandon monokiniző nőkre. Persze a szüleim nem annyira örültek ennek, hiszen nemtetszésemet hangosan nyilvánítottam ki, és ezzel kínos helyzetbe hoztam őket.

Az ítélkezés sajnos azóta sem változott, de nem is lehet teljesen kiirtani magunkból, hiszen emberek vagyunk. Egy dolgot tudunk tenni, mégpedig magunkba kell néznünk és feltenni a kérdést: Tényleg annyival jobb ember lennék a másiknál? Miért is? Mi az a hatalmas kiváltság, amitől én automatikusan egy felsőbb kategóriába kerülök, és onnan lenézhetek embertársaimra? Hittanos éveink alatt már unásig hallhattuk a szálka és a gerenda példázatát.

„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a saját szemedben pedig nem veszed észre a gerendát?” (Mt 6,41)

Sokáig egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez a példázat rám is vonatkozik. Természetesen mindenki másnak kellene megfogadnia Jézus szavait – gondoltam. Azoknak az embereknek, akik engem bántanak, vagy elítélnek, de semmiképpen sem nekem.

hirdetés

Nemrég láttam egy képet a neten, ami azóta sem hagy nyugodni. Görgettem az Instagramot és a következő kis üzenet tűnt fel előttem:

„Ne ítélj el senkit azért, mert más bűnöket követ el, mint te.”

Ez betalált.

Könnyen mondunk ítéletet mások tettei fölött. Én hajlamos vagyok megrettenni, és levonni a következtetést, hogy én bezzeg ezt a bűnt sosem követném el. De honnan vagyok ebben olyan biztos? Ha nem pont azt a bűnt, de egy másikat elkövetek, akkor is jobb maradok embertársamnál?

„Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik.”(Mt 6, 37)

Olyan könnyű elsiklani fölötte, olyan könnyű nem magunkra venni ezeket a szavakat. Lehet, hogy egyre közelebb kerülsz Istenhez, de az ítélkezés még akkor is ott motoszkál benned, a tudatod mélyén és egy kis alattomosan épülő falat emel közéd és Isten közé. Az én fejemben így hangzik: „Ő nem elég hívő. (bezzeg én), ő bűnben él (bezzeg én), ő sokat iszik és bulizik (bezzeg én), ő csak kihasznál engem (bezzeg én sosem tennék ilyet másokkal)…stb. A sort mindenki tudja folytatni. Ezek a gondolatok ott keringenek a fejünkben, és élvezettel mondogatjuk őket magunknak, hogy egy kis önigazolást nyerjünk általuk. Pedig nincs szükségünk önigazolásra, Istenre van szükségünk! Ezt a szívünkkel is meg kell értenünk, miután az eszünk ráébredt. Nem könnyű…

Nem érdemlem meg jobban a kegyelmet, nem vagyok jobb a többieknél. Gerenda van a szememben, és vigyáznom kell, mert még a végén teljesen eltakarja a kilátást.

(kép:pixabay.com)

hirdetés