2017. 01. 23.

Veres András püspök: legyünk ott azok mellett, akik szeretteiket elveszítették!

Szolidaritásra és közös imára hív a nemzeti gyásznapon a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A Verona mellett történt autóbuszbalesetben lehunytak emlékére a kormány a mai napra nemzeti gyásznapot hirdetett. Reggel 8 órakor a budapesti Kossuth téren a Himnusz alatt felvonták, majd a Szózat elhangzása közben félárbócra eresztették a nemzeti lobogót. A nemzeti gyásznap alkalmából számos világi és vallási vezető fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival.

A magyarkurir.hu oldalon megjelent interjúban Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke úgy fogalmazott:

Arra kérek minden hívőt, és jó szándékú embert hogy a mai gyásznapon imáinkban emlékezzünk meg a veronai tragédia elhunyt és életben maradt áldozatairól.

Veres püspök beszélt arról is: biztos benne, hogy egy ilyen esetben mindenkiben felébred az Istenbe, az örök életbe vetett bizalom. A szolidaritás jegyében a püspök azzal a felhívással is fordult a nyilvánossághoz, hogy „legyünk ott azok mellett, akik szeretteiket elveszítették”. Veres András egyúttal kifejezte azt is: bízik abban, hogy a baleset mindenkit ráébreszt a felelősség jelentőségére, arra, hogy a körültekintő szervezés, illetve a közlekedésben való felelős viselkedés milyen rendkívüli fontossággal bír.

Hírek Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás