2017. 01. 22.

Velem is megtörténhet? – A buszbaleset margójára

Megrendítő a buszbaleset, mindenki erről beszél, minden médium tudósít róla, folyamatosan frissülnek az információk. A legtöbben gyerekek voltak, fiatalok, előttük az élet, életerős, vicces, sportos emberkék. Én sem vagyok sokkal idősebb… én is szeretek síelni, utazni, világot látni. Az öcsém is gyakran járt iskolai sítáborba…
Akkor ez velem, velünk is megtörténhet? Nem hagy nyugodni a gondolat…

Ez a tragédia most közel jött, nagyonis közel. Mindenki más esetben érzi azt, hogy “akár én is ott lehettem volna”. Egy reptéri terrortámadás vagy egy buszbaleset nem sokban különbözik. “Nyertünk”, ha épp nem voltunk ott.

És ilyenkor a szomorú, mély együttérzés mellett azért a hála is elönt minket. Egy érzés, egy új lendület, hogy hálát adjunk reggel és este az életünkért, az egészségünkért, hogy az Isten vigyáz/ott ránk, hogy csak egy-egy kisebb kísértés volt, aminek nem tudtunk ellenállni, hogy csak pár bénaságot követtünk el, hogy csak néhány hülyeségen nyavalyogtunk, hogy találkoztunk a barátainkkal, családtagjainkkal a napokban. Mert ez… na ez ilyenkor üt.

Ilyenkor átgondolom, hogy mik vannak az én bakancslistámon, hogy hogy is állok a céljaimmal.
Végigfut az agyamon, hogy ha én nem ébrednék fel holnap, akkor kiktől  nem kértem volna bocsánatot, kikre haragudnék jó indokkal vagy teljesen értelmetlenül.
Osztok-szorzok, hogy mennyivel többet segíthetnék a környezetemben szavakkal, tettekkel.
Elmélkedek, hogy talán mennyi mindent máshogy csinálnék, ha tudnám, meddig tart az életem.

Élj a mának… amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra… írjak még pár közhelyet? Szerintem fölösleges. Szerintem értitek.

Az Isten terveit sokszor lehetetlen megérteni. Csak bízni lehet Benne – abban, hogy mindennek úgy van értelme, ahogy van. Hogy valakinek valahogy a rossznak tűnő dolgokkal is adni szeretne. Célja van a történésekkel. Erről (is) szól az Öten a Mennyországból c. film, amit ezúton sok szeretettel ajánlok mindenkinek. Nagyon izgalmas film, amiben a főszereplő számára is ez derül ki: lesznek dolgok, amiket csak akkor értünk meg, amikor odafent a Jóistennel találkozunk.

Szívből kívánom a tragédiában érintetteknek, hogy ne akarják megérteni, ami történt. Hogy ne keressenek válaszokat a miértekre. Hogy a szép emlékeket idézzék fel. Hogy gyászoljanak, hiszen a gyász, a szomorúság és a kétségbeesés nem bűn, hanem sokkal inkább az elengedéshez szükséges, alapvetően velejáró érzés! Hogy erőt, vigasztalást keressenek találjanak a családtagokban, barátokban, és az Isten tenyerén. Ami megtart… ami erőt ad… ami gyógyít… ami mindig tartogathat csodákat számunkra!

“Ne féljetek!” Szt. II. János Pál pápa

Blog Téglásy Nóra
hirdetés

2 hozzászólás

  • Válasz Végh Anikó 2017. 01. 22. 22:48

    Amen

  • Válasz Kunz Ágota Mónika 2017. 01. 23. 22:41

    Véleményem szerint mind a kettő igaz. Az hogy a szabad akaratunkon múlnak a dolgok és ugyanakkor Isten az élet és halál ura. A férjem 44 évesen síbalesetben halt meg. Nagyon sok mindenkit megrendített a halála, mert sok fiatalt és korabelit ismert. Nem számítottunk rá. Azonban ha visszagondolok nagyon sok minden történt, amit az Úr azért rendezett úgy, mert már előre tudta, hogy így fog történni. És megengedte. Akkor és most is hiszem, hogy az örök éltünk szempontjából mindig a legjobbkor halunk meg. Csak erre keveset gondolunk, hogy az életünkben az örök életre készülünk. Az a legfontosabb, hogy üdvözüljünk. Azt gondolom, hogy az ilyen balesetek felébresztenek minket egyfajta kábultságból, amit ennek a világnak a szelleme okoz és ráébresztenek arra, hogy az örök élet szempontjából mérlegeljük a dolgokat és hálát adjunk minden a földön együtt töltött időért, értékesebbé válik számunkra ez az élet és a elkövetkező is. Legalábbis számomra. Nincs kétségem, hogy Isten minden gyermekét nagy szeretettel várta és gyógyítja azok sebeit, akik elvesztették szeretett hozzátartózójukat, ha hagyják. Ebben tudunk segíteni talán egymásnak az imával és részvéttel, hogy ezek a sebek gyógyuljanak. Isten vigasztalja mindazokat, akik gyászolnak.