Placid
2017. 01. 19.

Ezekre figyeljen, ha Placid atya búcsúztatójára készül

A budai Ciszterci Szent Imre Plébánia közzétette Olofsson Placid atya budapesti búcsúztatásának programját és a legfontosabb tudnivalókat.

A 101. életévében vasárnap este elhunyt Olofsson Placid atyától budapesti tisztelői a ciszterci rend budai templomában, a Szent Imre templomban vehetnek végső búcsút január 26-án, csütörtökön 9 órától.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy hétköznap lévén parkolóhelyek korlátozott számban állnak majd rendelkezésre a templom környékén és biztonsági szempontok miatt nem javasolják a templom mögötti parkolást sem, így érdemes tömegközlekedéssel érkezni. Kérik, hogy a gyászolók legfeljebb egy szál virággal érkezzenek. A virágra szánt pénz a helyszínen felajánlható a Szent Imre Karitász javára. A szervezet a befolyt összegből a rászorulókat segíti.

A Szent Imre templom ajtajait 9 órakor nyitják. 9:10-től közös rózsafüzér imádság kezdődik Placid atya lelki üdvéért, majd 9:45-kor kerül sor az ünnepélyes megemlékezésre.

10 órakor kezdődik a szentmise, melynek főcelebránsa Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát lesz, vele celebrálnak a Szent Imre templom papjai és a búcsúztatásra érkező atyák (akiktől a szervezők kérik, hogy hozzanak magukkal albát és stólát).

hirdetés

11 órától a világi megemlékezés folytatódik. Elsőként Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere búcsúzik Placid atyától, a Szent Imre Plébánia közössége nevében pedig Dr. Zöldy Máté, a képviselő-testület elnöke mond búcsúbeszédet.

A hamvasztás előtti búcsúztatást Várszegi Asztrik főapát tartja. Ezt követően Placid atya koporsóját a helyi közösség tagjai ünnepélyesen kiviszik a templomból.

A szervezők jelzik, hogy a mozgásukban korlátozottak a templomot a bal oldalról, az oldalbejáraton át tudják akadálymentesen megközelíteni.

További információk hivatali időben a +36 1 611 0107 telefonszámon kérhetők, illetve érdemes ellátogatni erre a honlapra.

Placid atya haláláról először a 777 számolt be. Később bemutattuk, hogyan nyűgözte le a szentéletű szerzetes a szovjeteket a gulágon. Hodász András atya búcsúzott tőle, majd Martí Zoltán írt szenttéavatásának szükségességéről.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás