2017. 01. 04.

Ferenc pápa holnap fogadja az olaszországi földrengés elszenvedőit

Rossz emlékeket idézve, újabb csapással indult az év Közép-Olaszországban: január 2-án ismét rengett a föld Spoleto városának környékén. Ferenc pápa holnap találkozik a földrengések által sújtott régió lakóival.

Miként az a Vatikáni Rádió magyar tudósításából kiderül: a január 2-i földrengésnek ezúttal – hála Istennek – nem voltak sérültjei. A Olaszország középső régióját azonban az elmúlt időszakban több rengés is megrázta (a 777 cikke az egyik rengésről itt olvasható).

Ferenc pápa a holnapi nap folyamán, azaz január 5-én a vatikáni VI. Pál teremben találkozik a többszörösen sújtott vidék mintegy 800 lakójával: olyanokkal, akik szeretteiket, lakásukat, vagyonukat vesztették el a természeti csapások során. Spoleto érseke, Renato Boccardo arról beszélt: a pápával való személyes találkozás lehetősége meglepetésként érte őket, ugyanakkor nagy örömöt és vigasztalást jelent a hívek számára az egyházfő gesztusa.

hirdetés

Ferenc pápa január folyamán nyolc olyan gyermeket keresztel meg a Vatikánban, akik a földrengések által érintett városokban a katasztrófák után születtek. Erről itt írtunk korábban.

Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás