Hosszú és tartalmas interjút adott Böjte Csaba testvér az erdélyi Maszolnak. A ferences szerzetes nagyszerű példával érzékeltette, soha nem a pálya széléről kell kiabálnunk, hanem aktívan kell cselekednünk.
“Egyetlen parancsot kell szem előtt tartanom, a szeretet parancsát. Hozzám, ha bekerül egy gyerek, nem az fordul meg a fejemben, hogy most igenis ebből a gyerekből egyetemet végzett, diplomás úriembert faragok. Mert, úgymond, csak az volna az igazi sikertörténet. Nem. Néhány évvel ezelőtt volt egy hetedikes fiam. Úgy lázadt minden ellen, nem lehetett vele szót érteni. Egyre csak azt hajtogatta, hogy neki van egy apukája, ő haza megy hozzá, Vajdahunyadra.
Persze, én tudtam, hogy az apukája is vaslopásból él, nem részletezem… De nem ellenkeztem. Hagytam, hogy elmenjen. Búcsúzáskor viszont mondtam neki, hogy ha nem azt találja otthon, amire számít, ide visszajöhet. Egy év múlva visszajött… Mondta, hogy szeretne tovább tanulni. Kilencedikben már az első tanulók között volt. Érettségi után egy nyomdában dolgozott 1-2 évet, aztán visszajött hozzánk, azóta is itt van.
hirdetés
Nos, ennek a történetnek az első fele a kudarcról szól, mert persze, hogy annak idején kudarcként éltem meg azt, hogy a fiú mindenáron el akar menni. De mindig meg kell várni a meccs végét. Vannak olyan történeteim, amelyek esetében 15 vagy annál is több évet kell várni, hogy pontot tegyünk a végére. Akkor aztán össze lehet számolni a kék foltokat, a gólhelyzeteket, a kapufákat.
Lényeg a lényeg: ki kell menni a pályára. És ezt üzenem mindenkinek, mert főként manapság nagyon könnyen ítélkezünk, értékelünk, leszólunk, kritizálunk, és pontosan tudjuk, hogy mit hogyan kellett volna tenni. De ezt a kispadról tesszük, a pálya széléről kiabálunk és intünk be a játékosoknak. Merjünk labdába rúgni. És akkor meg fogjuk látni, hogy minden megváltozik, más szemmel látjuk a világot.
A Facebook egyik nagy csalása az, hogy elhiteti az emberrel, hogy ő is játékos, ő is labdába rúg, csak azért, mert ott ül a képernyő előtt és kommentel. Nem. Éppen ezért mondom, hogy ki kell kapcsolni a számítógépet, és el kell kezdeni élni. Ütéseket, kék foltokat, rúgásokat, gólokat kapni. És a végén, ha azt mondja majd a bíró, hogy – hajszálnyival ugyan – de jobbak voltunk ellenfelünknél, akkor valóban elégedetten dőlhetünk hátra, hogy jó mulatság, igazi munka volt.”
hirdetés
1 Komment
Hat nem is tudom honan kezdjem a lenyeg hogy en is ott nevelketem vagy 5 evet s mit modjak ha nem ott letem volna akkor marosvasarhejen leeht egy kicsi betoro rablo letem volna de ott meg tanultam mint ember elni s becsulini az eletet hala Istenek el vegeztem egy liceumot van harom szep gyermekem igaz lakasra meg nem sikerult de a gyermekek minden anyagi dolgokon felul mulnak s voltam sokkat palyan ahool tobb goolt kaptam az eletol mind amenyit adtam de ket dolgot is meg tanultam szeretni es remenykedni.