Miért olyan nehéz a lelkiélet? (3 jótanács a lelki élethez – haladóknak)

Lelkivezetőként nem tudom nem észrevenni azt az általános tendenciát, hogy sokaknak nehezen megy a lelkiélet. Vannak persze egyéni szempontok, egyedi problémák, mégis azt gondolom, hogy van néhány általános jelenség, amiről érdemes írnom. Nem akarok nagyon filozofikus lenni, de azzal kell kezdenem, hogy a nehézség egyik gyökere a társadalom, amiben élünk.

Mielőtt sóhajtva legyintenél, hogy “már megint egy társadalomtól megcsömörlött depressziós közhelyhuszár” engedd meg, hogy elmagyarázzam! Nem gondolom, hogy eredendően rossz, vagy bűnös az a világ, amiben élünk. Nem valami kétségbeesés, sértődöttség vagy depresszió motivált a cikkírásra. Mégis talán érdemes rávilágítanunk néhány jelenségre, ami körülvesz minket, merthogy a társadalom, amiben élsz, amiben felnőttél, hatással van rád, még akkor is, ha te ezt nem veszed észre, ezek a hatások pedig sokban segítenek, sokban viszont hátráltatnak. Gondolj bele: például az internet és az okoseszközök hihetetlenül megkönnyítik az életünket. Lehetőséget teremtenek arra, hogy fontos dolgokra több időt szánjunk, mert időt takarítunk meg a kevésbé fontos dolgok intézésével. Ugyanakkor kétség kívül fel is gyorsítják az életünket, ami nehézkessé teszi az elcsendesedést mondjuk egy lelkigyakorlaton. Ma a világban három alapvető tendencia hat ránk, amivel érdemes tisztában lenni, ha tenni akarunk ellene.

1. fogyasztói szemlélet

Jelenleg a fejlett világ gazdasága a fogyasztásra épül. Minél többet vásárolunk, annál többet kell termelni, ami a munkahelyek gyarapodását és a cégtulajdonosok gazdagodását vonja maga után. Ezért érdeke a gyártóknak olyan terméket előállítani, ami nem hosszú életű, csupán éppen addig bírja, amíg ki nem jön az új modell, hogy meg tudd magyarázni magadnak, miért veszel egy év után új okostévét. (Jó, elismerem, leegyszerűsített séma, de most megteszi.) Nem tudom volt-e már olyan élményed, hogy elromlott egy elektronikus eszköz, visszavitted, hogy javítsák meg, és kiderült, hogy olcsóbb újat venni, mint a régit megjavíttatni. Így van ez a legtöbb esetben a mobiltelefonnal, a nyomtatóval, de még a drágábbnak számító projektorral is. Nem tisztem itt most senkit lebeszélni az elektronikai eszközök vásárlásáról.

Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ez a szemlélet a kapcsolatainkba és a lelki életünkbe is beszüremlett: túl hamar feladjuk, és inkább új után nézünk. Valahogy elvesztettük a kitartásunkat.

Pedig egy kapcsolat felépítéséhez és megtartásához kitartásra van szükség. Kitartásra azokon a napokon, amikor nehéz elviselni a másikat, amikor éppenséggel felhős fölöttünk az ég. Arra a szemléletre, hogy “ha elromlott, ne dobd ki, hanem javítsd meg!”. Ugyanígy van a lelki életünkkel is, azaz az Istennel való kapcsolatunkkal: tudni kell hűségesnek lenni az imában akkor is, amikor nem melengeti át a lelkünket, amikor minden egyes szó száraz faágként ropog a fogunk alatt. Keresd a megoldást, ne add fel! A modern embernek – ha fejlődni akar a lelkiéletben – újra meg kell tanulnia a türelmet, kitartást és a problémák megoldását.

2. színes világ – szétforgácsolt figyelem

Pár héttel ezelőtt eljutottam egy baráti társasággal moziba. A film kiválasztásánál nem voltunk elég szemfülesek, és a kasszás is elfelejtett figyelmeztetni minket, hogy 4DX előadásra váltottunk jegyet. A dolog akkor vált nyilvánvalóvá, amikor beültünk a székekbe, amik nem sokkal a film kezdete után elkezdtek mozogni alattunk. Akkor még csak kicsit bosszankodtam, amikor egy intenzívebb autós üldözés zárásaként a szék kidobott magából, de az már egyenesen dühített, amikor szembefröcsköltek minket – így téve testközelivé a sztori azon fordulatát, hogy a főszereplő beleesett a vízbe. Kérdés számomra, hogy ez a technika az átélést segíti elő, vagy csupán kizökkenti a nézőt, de kétségkívül az a szándék van mögötte, hogy még intenzívebbé tegyék az élményt. Tudniillik a modern élet annyira intenzív, színes, gyorsan változó, hogy ha le akarjuk kötni valakinek a figyelmét, igencsak meg kell dolgoznunk érte. Hankiss Elemér szociológus kifejezésével élve: kultúránkra jellemző az “intenzitás akarása”. Hajszoljuk az élményt, a megdöbbentőt, a színeset, a változatosat. Erre utal minden: az újságok szenzációhajhász szalagcímei, a számítógépen egyszerre megnyitott 4-5 böngészőlap, a villogó reklámok vagy a zenei klipek három másodpercenként váltott kameraállásai.

Mi pedig szépen hozzászoktunk, hogy a figyelmünk szétforgácsolódik, egyszerre több irányba vagyunk képesek figyelni, de igazából egyikre sem száz százalékban, és közben elveszítettük a képességünket az egy irányba összpontosításra. Miért csodálkozunk tehát, ha beülve a templompadba, vagy otthon, imádság közben képtelenek vagyunk huzamosabb ideig figyelni, és a gondolataink ezer felé cikáznak?

Tanuljuk meg újra a figyelmet és összpontosítást! Lassú folyamat, és sok kitartás kell hozzá (ld. első pont!), de megéri!

3. kellemesség maximalizálása

Szent II. János Pál pápa kifejezése, amelyben a fogyasztói kultúra fő célját fogalmazza meg – némiképp kritikusan. Úgy tűnik, a mai kor emberének a legfőbb vágya, hogy kellemesen érezze magát, amit – tévesen – azonosít a boldogsággal. A wellness ajánlatok, a fitnesztermek, a gyógyhatású készítmények mind-mind arra irányulnak, hogy fokozd a kellemességet az életedben (természetesen, miután halálra dolgoztad magad, hogy meg tudd őket fizetni).

Pedig a kellemességnek és a boldogságnak nincs sok köze egymáshoz, elég csak ránézni a depressziós, szétcsúszott életű világsztárokra.

Rá kell ébrednünk, hogy az életünk elég ritkán tartalmaz kellemes pillanatokat, viszont boldog pillanatokat annál inkább. Aki kellemesen akarja érezni magát, nem vállal kihívással járó, nehéz feladatokat. Aki viszont volt már valaha boldog, az tudja milyen érzés megcsinálni egy nehéz vizsgát, felmenni egy megmászhatatlannak tűnő hegyre, vagy éppen helyrehozni egy megromlott kapcsolatot. Aki tapasztalta már a boldogságot, az sejti, hogy sokszor fájdalmas út vezet hozzá. Mindig is csodáltam a nőket azért az erőért, ami képessé teszi őket a szüléssel járó fájdalom elviselésére. Gyanítom viszont, hogy nekik a boldogságból is több jut, amikor a kezükben tarthatják újszülöttjüket. Emlékezzünk Jézus súlyos mondatára: “aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét”. A keresztény életünk sokszor kereszthordozással jár, és ez nem csak néha-néha történik így, a lényegéhez tartozik. Istentől kapjuk, hogy növekedjünk, erősödjünk általa, és hogy a szenvedést felajánlva kegyelem forrása lehessen mások számára. Aki ezt meg akarja úszni, lehet, hogy kellemesen érezheti magát egy ideig, de a boldogságot nem fogja megtalálni.

hirdetés