Magánügy-e a hit?

Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés hitünkkel kapcsolatban, hogy vajon csupán magunkra tartozik-e hogyan és miként éljük meg, vagy fel kell-e vállalnunk mások előtt az általunk vallott értékeket? Én egyértelműen utóbbi mellett teszem le a „voksomat – ha már ilyen szavazós időszakot élünk.

A hitet, mint érzést nagyon nehéz mihez hasonlítani, de talán a szerelemhez áll a legközelebb. Az érzés, hogy tudod Valaki már születésed előtt szeretett, hogy gondodat viseli – azaz Gondviselő -, hogy a te létezésedet neki köszönheted, ezek habár felfoghatatlan dolgok, de kétségtelenül szívet melengető érzéssel töltenek el. A hit alapja az a végtelen szeretet, amelyet egy keresztény ember minden nap megtapasztal, ezért lehet leginkább a szerelemmel azonosítani.

Voltál már igazán szerelmes? Akkor pontosan emlékszel, hogy csak úgy lebegve közlekedtél, gondolataid össze-vissza cikáztak és legszívesebben minden barátodnak – rosszabb esetben minden veled szembejövő idegennek – szív alakú szemekkel áradoztál volna az érzelmeidről. Ha az a kiindulási pontunk, hogy a hit hasonló a szerelem érzéséhez, akkor a kérdésünkre már tudjuk is a választ: a hit nem lehet magánügy, hiszen ki kell, hogy törjön a szívedből, amikor ismerőseiddel, barátaiddal vagy egy társaságban.

Láttál már egy menyasszonyt, akinek csak pár napja kérték meg a kezét? Persze, hogy láttál, csak menj fel a Facebookra, úgyis minden menyasszony első dolga lesz, hogy megossza elmondhatatlan boldogságát! Mert az ember szeretné világgá kürtölni azokat az érzéseit, amelyek őt boldoggá és büszkévé teszik. Legyél boldog és büszke a hitedre, ápold, mint egy kapcsolatot, és soha ne akard csak magadnak megtartani.

Ne azért akard elmesélni a családodnak és az ismerőseidnek a benned lévő hitet, mert ez valami kötelesség. Hanem azért, mert a hited ugyanúgy életed része, mint a hobbijaid, a munkád, az örömeid és a nehézségeid. Vállald fel önmagadat, vállald fel a hitedet!

Martí Zoltán

hirdetés