Amikor valaki megházasodik, hirtelen házastársa rokonaival is kapcsolatba kerül: feltűnik a színen az anyós, az após, a sógor, sógornő; és lássuk be, valószínűleg nem véletlenül születik megannyi anyós-vicc, hiszen a legtöbb esetben ezek az új kapcsolatok nem könnyűek, tele vannak konfliktus(forrás)okkal. Gary Chapman ebben a könyvében tömören, gyakorlatiasan mesél arról, hogy hogyan lehet sokat javítani a saját szüleinkkel és a házastárs családtagjaival való viszonyon.
Chapman vallja, hogy a harmonikus kapcsolatok életünk legfontosabb erőforrásai közé sorolhatók. A rossz kapcsolat a közeli rokonokkal beárnyékolhatja az egész életünket, folyamatos stresszforrás lehet; míg a velük való kiegyensúlyozott, szeretetteljes viszony igazi áldás mindenki számára. És talán nem is kell hozzá olyan sok, hogy ez utóbbi valósuljon meg!
„Ha egy férj életében az anyja és felesége érdekellentétbe kerül, kötelessége a felesége mellé állni. Ez természetesen nem azt jeleni, hogy az édesanyjával nem kell kedvesnek lennie, csupán azt, hogy már nem ő a domináns személy az életében. A szülőktől való leválás rendkívül fontos.”
A házassággal sok minden megváltozik. A fiataloknak függetlenedniük kell, miközben a szülőkkel meg kell keresniük a megfelelő, eddigitől jelentősen eltérő kapcsolatot. És persze a szülőknek sem könnyebb: el kell engedniük az addig féltő gonddal nevelt gyermeküket, szabadságot és távolságot ajándékozni nekik. Ez a legtöbb szülőnek nagyon nehezen megy.
És akkor jönnek a konfliktusok: a szülők egészen váratlan (és alkalmatlan) pillanatban csöngetnek be, bírálják a fiatalok gyereknevelési módszereit és adnak tanácsokat a magánéletükkel kapcsolatban; akár érzelmi zsarolást bevetve várják el, hogy a szentestét együtt ünnepeljék… A fiatalok pedig nem tudnak ezzel mit kezdeni, hiszen miközben érzik a nyomást, nem akarják megbántani a saját szüleiket.
„A szülők néha jó tanácsokkal próbálják ellátni a házasságban élő gyermekeiket. Alapszabály, hogy csak kérésre adjunk tanácsot. Ha tehát nem kértek bölcs útmutatást, ám mégis erős késztetést érzünk véleményünk megosztására, legalább kérjünk rá engedélyt! „Megoszthatnám veletek, hogy mit gondolok a dologról?” Kéretlen tanácsokkal nem lehet belsőséges kapcsolatot építeni.”
Gary Chapman állítja, hogy a legtöbb probléma némi tudatossággal és tisztelettel könnyen javítható. Hét alapelvet gyűjt össze, amelyeket a gyakorlatba átültetve csodák történhetnek a kapcsolatokkal. Ír arról, hogy egy-egy érthetetlennek és idegesítőnek tűnő cselekedet mögött hogyan ismerjük fel a másik ember motivációját – amely meglepő módon legtöbb esetben a szeretet és a féltés; és hogy hogyan lehet ezeket jól kezelni. Ír a meghallgatás és megértés művészetéről, és konkrét konfliktustípusok esetén ad tanácsokat arra nézve, hogy a házaspár hogyan tudja célravezetően kommunikálni a saját érdekeit és véleményét a szülők felé úgy, hogy a céljukat is elérjék, és közben a szeretetteljes kapcsolat is megmaradjon, sőt, épüljön.
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nem tökéletes a kapcsolatuk a saját szüleikkel, illetve (leendő?) házastársuk szüleivel, rokonaival. Biztos vagyok benne, hogy Chapman szakértelme és tapasztalata sok pozitív változást hozhat ezekbe a kapcsolatokba, hogy valóban életük egyik legfontosabb erőforrásai lehessenek.
Herényi Márk Barnabás
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás