A belvárosi templomban véget ér a prédikáció, ki örömmel, ki megkönnyebbülve ad hálát Istennek, miközben nagy igyekezettel ülésből feltápászkodik, hogy csak úgy belereccsennek a padok. Aki volt már misén tudja, hogy ezt követően jön a hitünk megvallása, itt erősítjük meg a mi legfontosabb értékeinket, gyönyörű és súlyos téttel bíró mondatokat elmondva.
Ugyanakkor ez az a rész, ami sokkal inkább monoton mormogásra, mintsem büszke hitvallásra hasonlít. Csodálkozva néz körbe az ember, mert persze nem azt várja, hogy a hívők majd melldöngetve ordítják az egész életüket alapjáraton meghatározó gondolatokat, azonban mégis furcsa, hogy szinte már-már unottan, mintha leckét mondanának fel vagy egy jól megtanult prózát.
„Hiszek egy Istenben a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében” – kezdődik az imádság. Hogyan lehet vajon úgy hitet vallani, ha nem is gondolkodunk el azon, hogy mit mondunk? A vasárnapi mise vagy istentisztelet rutinná vált életünkben és ugyanilyen rutinnal dünnyögjük imáinkat. Szomorú, de ki kell mondanunk, sokaknak abból áll a hite, hogy vasárnaponként elmegy a templomba, a jól megtanult szöveget szépen felmondja, mint óvodás a verset és vége.
hirdetésMerjünk kilépni a monoton vasárnapi keresztény ijesztő karakteréből! Ne féljetek! Hányszor mondta ezt II. János Pál pápa, de úgy látszik hiába.
Félünk és beleununk saját hitünkbe, amelyet szinte felvállalni sem merünk, amely ha szóba kerül, szemünket lesütve témát váltunk. Kereszténynek lenni nem teher, hanem megtiszteltetés és ajándék, de még inkább felelősség. Hiszem és vallom, hogy egyszer el kell számolnunk azzal, hogy elvittük-e az örömhírt, hogy a nekünk adott talentumokkal hogyan gazdálkodtunk.
Vállaljuk fel a hitünket, vállaljuk fel a kereszténységünket és az abban rejlő csodálatos értékeket, mert ez nem ciki, hanem büszkeség. Nem lehet szomorú, dünnyögős kereszténynek lenni, összeegyeztethetetlen azzal, amit vallunk. Mert aki tudja, hogy rá az örök élet vár, és aki tudja, hogy őt megváltották, annak egész egyszerűen derűsnek, optimistának és hihetetlenül büszkének kell lennie, mindenre amit Istentől kapott.
Nem dünnyögő és monoton keresztényeket akarok látni, akik megszokásból morognak a templomainkban, és akik teherként élik meg a hitüket. Menjetek és hirdessétek az örömhírt: az életetekkel, a derűtökkel, azzal, hogy büszkék vagytok arra, hogy Jézus meghívott titeket.
Ha csak egy pillanatra belegondolunk Isten mennyire szeret minket, egyszerűen nem létezik, hogy ne éreznénk belső derűt magunkban, és hogy ne akarnánk büszkén mondani mindenkinek, aki kérdezi, hogy igen, én hiszek és nem kagylóként bezárkózva megtartom ezt a hitemet, hanem bátran és boldogan élem a földi életemet ezzel a hittel.
Ne higgyetek a médiának, amely azt hirdeti, hogy egy letűnt eszme maradék pár követői vagytok. Isten katonái vagytok, akinek a törvényei örökérvényűek.
Legyetek boldogok és nagyon büszkék, mert akkor Isten is az lesz rátok!
Martí Zoltán
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
