Egy 75 éve tartó pszichológiai kutatás a boldog élet titkával foglalkozik. Az elmúlt 75 év tapasztalatai teljesen egyértelműek: nem a pénztől, nem is a sikereinktől, hanem az emberi kapcsolataink minőségétől függ leginkább az, hogy boldog és egészséges életet élünk-e. És mégis: ahogy körbenézünk, mennyi szétesett családot, tönkrement barátságot és csalódásokkal teli párkapcsolatot látunk! Meggyőződésem, hogy minden emberi kapcsolatunkon lehet és kell is javítani. Viszont mielőtt ez a javulás elkezdődhetne, van egy olyan dolog, amelyet nem lehet megkerülni: ez pedig a megbocsátás.
Talán sokszor bele se gondolunk abba, hogy mit is imádkozunk a Miatyánkban, amikor az ötödik kérésben – „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – a saját kezünkbe vesszük a sorsunkat. Ha mi nem bocsátunk meg másoknak, Isten sem bocsátja meg a mi bűneinket. Ráadásul mielőtt felmerülne bennünk, hogy „áh, Jézus ezt biztos nem gondolhatja komolyan”, ő maga erősíti meg néhány verssel később: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Mt 6,14-15)
Sok olyan helyzet van az életben, amikor jogosan haragszunk valakire. Lehet, hogy valaki a szüleitől nem kapta meg azt a szeretetet, amit kellett volna. Lehet, hogy valakit elárult és cserben hagyott a barátja, vagy éppen megcsalt a párja. Valakit vertek otthon, másokat megaláztak. Jogos a neheztelés, jogos a harag. Talán ez az egyik legemberibb érzés.
De ha a haragot nem követi megbocsátás, hanem megmarad, akkor mérgez. Pál apostol ezt írja: „Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek.” (Ef 4,26-27) A haragtartás és meg nem bocsátás elválaszt Istentől és kiöli a szeretetet a szívünkből. Talán sokszor azt gondoljuk, hogy azzal, hogy nem bocsátunk meg, a másiknak ártunk; pedig valójában minket pusztít belülről, állandó szálkaként a szívünkben, állandó keserűségként, feszültségként. Amíg haragszunk, nem vagyunk szabadok.
hirdetésDe ami még fontosabb: Istennek sincs addig szabad útja a szívünkbe. Sokszor hajlamosak vagyunk a bűnt és a következményeit alábecsülni, pedig az, hogy a bűn elválaszt Istentől, tényleg iszonyatos! Pál apostol egyenesen úgy fogalmaz, hogy „a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23a). Amíg bűneinkben vagyunk, Isten szabadító, átformáló, vigasztaló és megerősítő szeretete akadályba ütközik a szívünk felé.
Ha rendbe szeretnénk tenni az kapcsolatainkat, a megbocsátás az első lépés. Nem lehet elhagyni vagy megkerülni. Ráadásul megbocsátani nem csak azt jelenti, hogy kimondjuk a „megbocsátok” szót, és közben tovább hordozzuk a haragot a szívünkben, hanem sokkal több és sokkal nehezebb ennél. Megbocsátani szívből kell; úgy, hogy a sérelem soha többé nem kerül elő a veszekedéseink során; úgy, hogy a harag és a keserűség felszívódik, teljesen megszűnik. Az igazi megbocsátás után minden fél szabad lesz.
Tudom, hogy ez sokszor iszonyú nehéz. Vannak olyan dolgok, amelyeket szinte lehetetlennek tűnik megbocsátani. Talán Benned is van olyan sérelem, amit sok-sok éve hordozol már magadban. Most mégis arra kérlek, hogy kezdj el dolgozni a megbocsátáson. Vidd Isten elé a haragodat, a félelmedet, az emlékeidet, a fájdalmadat; engedd be Őt ezekbe! Add át neki őket! Jézus megváltó szeretete képes elűzni a sötétséget és a félelmet; képes elvenni a terhet, ami a szívedet nyomja! Abban a pillanatban, amikor valóban teljes szívedből meg tudsz bocsátani mindenkinek, szabad leszel!
A szíved újra megtelhet világossággal, örömmel és élettel; és Jézus megkezdheti benne az ő csodálatos, átformáló munkáját.
Herényi Márk Barnabás
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás