Az emberi tényező - 777
Blog

Az emberi tényező

Sokszor történt már még velem, hogy teljesen távol éreztem Istent magamtól, nem ment az ima. Aztán amikor elmentem a közösségbe, elkezdtünk beszélgetni,  és az emberek pontosan olyan “imaéleti” problémákkal jöttek, mint amilyenek az enyémek voltak, megdöbbentem. Mindegyikre tudtam a megoldást, ismertem a hogyanokat. És mégsem használtam őket, hanem csak sírtam, hogy ez nekem milyen nehéz. Aztán eszembe jutott: Nem várhatom el Istentől, hogy reggelente keljen fel helyettem, térdeljen le, és mondja el, amit érez, saját magának!

Milyen furcsán hangzik. Persze, mindig ott van mellettem, de nem csinálhat meg mindent helyettem. Nem mondhatja ki, amit én gondolok róla (csak segíthet megfogalmazni). A mi Istenünket érdekli az, hogy mi van velünk. Nem akar erőszakkal, a hajunknál fogva felrángatni a mennybe. Azt szeretné, ha mi indulnánk el, ha hozzátennénk a saját részünket. Mert Istennek számít az, amit beleraksz a kapcsolatotokba. Érezd azt bármilyen jelentéktelennek is, amit el akarsz mondani neki, hidd el, senkit sem érdekel annyira és senki sem fog úgy meghallgatni, mint ő! Tehát kezdj el beszélni hozzá! Rakd hozzá azt, amid neked van, és ne hallgass arra a hangra, ami azt mondja: “Te úgy is mindent tudsz, Uram, minek mondjam ki.” Az első parancsolat azt mondja: Szeresd a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Nem rabszolga vagy!

Mert a szívből való szeretetre senki sem kényszeríthető. Isten mellett nekünk kell szabadon döntenünk. Egyszer egy ifjú a hatalmas tömegben a Mestert hallgatta, majd észrevette, hogy a tanítványok az ételről beszélnek Jézusnak. Volt nála némi kenyér és hal. Nem valami sok lehet, nem is a legfrissebb. De a fiú odavitte hozzájuk. Nem azon gondolkodott, elég lesz-e. Csak ment Jézushoz, aki megsokasította azt. Isten megdicsőült azon a kevésen keresztül, amit a fiú átadott! Menj te is, és add át, amid van!

Harmati Béla

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá