A sorozat lezáró cikke néhány gyakran felmerülő kérdésről a katolikus egyház tanításával kapcsolatban. (A sorozat korábbi cikkeit itt és itt találod.)
Te csak azért vagy katolikus, mert annak neveltek!
Engem kétségtelenül katolikusnak neveltek, de ne gondold, hogy nem kellett megküzdenem vele. Kamaszként én is szembetaláltam magam a katolikus egyház nehezen érthető tanításaival, és meg kellett küzdenem a hitemért. Rengeteg vita, utánajárás, ha mondhatom így – munka van a hitemben. Azt gondoltam 16 éves koromban, hogy ha az egyház akár csak egy kérdésben is téved, akkor nem tudhatom biztosan, hogy amit az üdvösségről mond, az igaz-e. Ez pedig komoly probléma. Ezért nagyon komolyan utánajártam minden kérdéses tanításnak. És ma pap vagyok. Ez sokat elárul. Mindenkinek – nevelkedjék bármilyen hitben – eljön az a pillanat, amikor a szüleitől eltanult hit megrendül, és újra felteszi a legalapvetőbb kérdéseket. Ez a hit fejlődésének dinamikája, ami szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a felnőtt hit, ami már a sajátod. Amikor már nem anyu és apu miatt mész templomba, hanem a saját döntésed miatt. (Erről kedves blogger társam itt írt bővebben.)
Csak azért, mert katolikus vagy, toleránsabbnak is kéne lenned!
Azt hiszem ezt a tolerancia dolgot kissé félreértjük ma, vagy divatos kifejezéssel élve “túltoljuk”. Azt gondoljuk, hogy azt jelenti, hogy bárki bármit csinál, azt el kell fogadni. Ez szerintem nincs így. Én Jézust követem, aki a bűnöst szerette, a bűnt elítélte. Imádságra hívott az ellenségeinkért, de világossá tette hogy a bűnt nem tolerálja. Amit a házasságtörő asszonynak mondott, jól mutatja a lelkületét: “Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezz!” (Jn 8,11) Nem ítéli el, de világos, hogy amit csinált, az bűn. Többet ne tegye. Tehát megértő a bűnös iránt, de világosan elítéli a bűnt. Hogy valósul meg ez ma? Szeretem a rablót, de bűnnek tartom a rablást. Elfogadom a homoszexuálist, de nem fogadom el a homoszexuális cselekedetet. Jézus tanítását és minden tettét egységben kell látni: a megtérő bűnöshöz mindig irgalmas volt, a farizeusokra viszont haragudott, mert nem ismerték fel a bűneiket. Az a Jézus, aki arról beszél, hogy szeretnünk kell az ellenségünket, ostort fon, hogy kiűzze a templomból a kereskedőket. Szerintem ennek semmi köze ahhoz amit a világ gondol ma a toleranciáról.
Miért kell gyónni mennem, ha újra elkövetem ugyanazt a bűnt, ráadásul a pap is bűnös?
Miért mosol kezet, ha úgyis újra koszos lesz? Miért fürdesz, ha holnap úgyis újra kell? Persze tudom, hogy sokan küzdenek azzal, hogy egy-egy bűn megszokottá és lassan az életük részévé válik. Ha így áll a helyzet, érdemes megbeszélned a lelkivezetőddel, hogy hogyan tudnál hatékonyan küzdeni ellene. Dolgozzatok ki stratégiát, és kérd, hogy kísérjen végig a folyamaton. Itt most erről nem írnék többet, de egy tanácsot a lelki mesterektől ideírok: ahogy a gyom nem tűnik el, ha újra és újra levágod, csak ha gyökerestül kitéped, a bűnt sem elég csak automatikusan felsorolni minden egyes gyónásnál. Érdemes az önismeret segítségével megkeresni a gyökerét, és életgyónást vagy teljes búcsút végezni, ezek segítségedre lehetnek. Keresd meg tehát a gyökerét a bűnnek, találd meg a hatékony ellenszerét, és tarts ki a fejlődésben. A gyakori gyónás egyébként éppen a bűn elleni harcban ad neked nagyon erős segítséget. Isten azért adta, mert szabadon akar téged látni, nem a bűneid rabszolgájaként. És hogy a pap is bűnös? Igen. Sokszor furcsa is hallgatni azok gyónását, akik nálam sokkal jobb emberek, sokkal szentebbek. Jézus mégis nekünk adta ezt a feladatot. Emlékszel? “Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,23) Miért van ez így? Mert – legyünk őszinték – kell egy külső ember, aki segít tisztán (de legalábbis kívülről) látni magadat és a tetteidet. Ellenkező esetben nagyon könnyen megmagyarázod magad előtt, és felmented magadat. Kell valaki, aki segít a tetteidet a maguk valóságában látni. És jobb híján ez egy szintén bűnös ember lesz, mert itt a földön sajnos nincsenek tökéletesek.
“Én katolikus vagyok, de…”
Mindig elszomorodom, amikor ezt hallom. Ma nagyon vagánynak tűnik úgymond “gondolkodó katolikusnak” lenni, ami alatt azt értjük, hogy hiába van a hited és a hitről való tudásod egy tízéves szintjén, mégis azt gondolod, hogy jobban tudod mit kéne tanítania az egyháznak egy-egy kérdésről. Ha az egyház egyik vagy másik tanítását nem érted, felnőtt keresztény kötelességed utánaolvasni, és akarni megérteni, hogy mit miért tanít az egyház. Ez személyes felelősséged is. Bármelyik kisgyerek képes azt mondani, hogy “nem”. Ezt hívjuk dackorszaknak. De csak egy felnőtt képes rá, hogy utánajárjon annak amit nem tud, és átgondolt, felnőtt döntést hozzon. Ha ezt nem teszi meg, az súlyos mulasztás. Emellett szerintem – ha megfogadsz egy tanácsot – legyen benned annyi alázat, hogy bármilyen okos vagy, nem lehetsz okosabb, mint 2000 év összes teológusa, akik a Szentírást kutatták, és munkájuk nyomán kialakult az egyház tanítása. Nagyon jól segít az alázat elsajátításában, ha olvasol pár oldalt mondjuk Aquinói Szent Tamástól. Hamar fel lehet fedezni, hogy milyen mélységei vannak a teológiának.
Miért nem támogatja az egyház a melegházasságot?
Elhiszed nekem, ha azt mondom, hogy az egyház nem dönthet ebben a kérdésben? Ez ugyanis az isteni kinyilatkoztatás része, amiről (mint korábban írtam) senkinek nincs joga dönteni Istenen kívül. Sőt: az egyháznak általában nem áll módjában eldönteni, hogy mit szabad és mit nem, mi bűn és mi nem az. Meglepő, mi? Egy dolgot tehet: ha felmerül egy kérdéses helyzet, akkor megvizsgálja a kinyilatkoztatás fényében (azaz: mit mond maga Isten a Bibliában erről), és ennek alapján válaszolja meg a kérdést. A mi feladatunk a kinyilatkoztatás megőrzése, nem pedig átírása. A modern korban hirdethetjük az evangéliumot modern nyelven (akár modern csatornákon, például egy keresztén blogon), de az evangélium tanítását nem modernizálhatjuk, nem változtathatjuk meg. Azt mondja Szent Pál apostol a Galata levélben, hogy “ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!” (Gal 1,8) A Biblia pedig ebben a kérdésben teljesen egyértelműen fogalmaz: Isten a saját képmására férfinak és nőnek teremtette az embert (Ter 1,27). Amúgy személyesen sem tartanám jó ötletnek. Bár megértem, hogy a homoszexuális hajlamot érzők szeretnék ha a társadalom elismerné a kapcsolatukat, nem feltétlenül lenne jó döntés. Gyakori érv, hogy “nem ártanak vele senkinek”. Ez sajnos nem így van. A homoszexuális kapcsolatban élők sokkal inkább ki vannak téve a szexuális úton terjedő betegségeknek, egyrészt a gyakoribb promiszkuitás (partnerváltogatás) miatt, másrészt mert a férfi ánusza – a nő vaginájával ellentétben – nem úgy lett megalkotva, hogy ellenálló legyen a behatolás során fellépő hámsérüléseknek és fertőzéseknek. Ez, és a homoszexualitás kísérő jelenségei (depresszió, fokozott hajlam a függőségekre és az öngyilkosságra stb.) hozzájárulnak, hogy az aktív homoszexuális életet élők átlagosan 15-20 évvel rövidebb ideig élnek. Az aktív homoszexualitás tehát egyértelműen káros életmód, és akkor még nem tettünk említést az egyéb felmerülő kérdésekről, például, hogy ha házasodhatnak, akkor fogadhatnak-e örökbe gyereket, ami szintén újabb kérdéseket vet fel, hiszen a gyereknek is vannak jogai. Látod, soha nem ilyen egyszerű, hogy “nem árt vele senkinek”. Ha csak nem élsz Robinson Crusoeként egy szigeten, minden cselekedetednek kihatása van másokra.
Engedd meg, hogy feltegyek egy utolsó kérdést itt: ha van egy betegség, ami megkeseríti a beteg életét, vajon mennyire politikailag korrekt dolog elhallgatni a beteg elől, hogy ha akar, meggyógyulhat, mert létezik terápia? A homoszexualitást ugyanis évtizedek óta sikeresen gyógyítják célzott segítő beszélgetéssel. Az lenne a minimum, hogy ezt nem hallgatják el azok elől, akik gyógyulni szeretnének, akik mégsem érzik annyira jól magukat ebben az életmódban. (Ha téged, vagy egy ismerősödet érinti ez a kérdés, a Youtube-on találsz videókat “A homoszexualitást megérteni” címmel.)
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!