2019 májusában tartották Pécsen az ötödik magyarországi Imádság Háza Konferenciát. A fantasztikus három nap alatt több dicsőítő csapat, zenekar is dicsőítette Istent.

2019 májusában tartották Pécsen az ötödik magyarországi Imádság Háza Konferenciát. A fantasztikus három nap alatt több dicsőítő csapat, zenekar is dicsőítette Istent.
Avril Lavigne Kanada harmadik legnagyobb énekesnője Céline Dion és Shania Twain után. Beceneve – „ Pop Punk Királynő” – sokat elmond karrierjéről. Korábban még soha egyetlen dalában sem említette Istent, ám ez tavaly megváltozott.
Május közepén tartották Pécsen az Imádságháza Konferenciát. Ott hangzott el ez a gyönyörű zsoltár, melynek a szövegét Lackfi János írta és lánya, Lackfi Johanna énekelte el. Az ének különlegessége, hogy a szöveg a “Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen” dallamára íródott.
Pünkösdkor mi keresztények a Szentlélek kiáradását ünnepeljük: a harmadik isteni Személy természetesen sok dicsőítő dalt inspirált. Mi most a magyar nyelvű dalokból állítottunk össze egy kifejezetten szubjektív minilistát.
Minden amerikai, romantikus filmben eljön az a pillanat, amikor felcsendül valahol egy dal, egy zene és a pár rajongva felkiált: “Ez a mi dalunk!” Egy dal, ami számukra többet jelent a benne lévő szavaknál, a hangszerelésnél, mert olyan emlékeket, érzéseket hoz fel, melyek a kettejük kapcsolatában alapvetően meghatározóak, fontosak.
A “Mary, Did You Know?” című karácsonyi számot rengetegen feldolgozták már, de méltó magyar verziója még nem született. Idáig. Szerencsénkre Pintér Béla megmentette a magyar hallgatóságot és a tőle megszokott és el is várható profizmussal és átéléssel énekelte fel Kulcsár Tibor fordítását.
Egy igazán pörgős dicsőítő dalt ajánlunk Nektek: talán pont ez a zene fog átlendíteni a mai holtpontodon!
Jövő pénteken már harmadik alkalommal adják át a Szikra-díjat. A szakmai alapon odaítélt keresztény zenei díj legjobbjait öt különböző kategóriában díjazza a zsűri. A Közönségdíj során viszont mi is leadhatjuk voksainkat az általunk legjobbnak tartott alkotásra. Szubjektív véleményünk következik.