Hét görögkatoliokus szeminarista összeállt, zenekart alapítottak – és első daluk alapján meglehetősen nagy jövő előtt állnak! Az IKON az év utolsó napján tette közzé “Keresem az arcod” című dalukat, amely egyszerre szól Istenről és a szerelemről.

Hét görögkatoliokus szeminarista összeállt, zenekart alapítottak – és első daluk alapján meglehetősen nagy jövő előtt állnak! Az IKON az év utolsó napján tette közzé “Keresem az arcod” című dalukat, amely egyszerre szól Istenről és a szerelemről.
Elérkeztünk Szentestéhez, ez a nap pedig az adventi időszakunk lezárása. Ma hordozzuk magunkban Pintér Béla dalának a sorait, amelyek mindannyiunk számára elgondolkodtatóak lehetnek.
Ha van egy örök kedvenc karácsonyi dal, amely országhatárokon és időkön is átível, az biztosan a Csendes éj. Most megmutatunk nektek három új, szebbnél szebb feldolgozást: németül, angolul és magyarul!
Megjelent Ákos új száma, az Aranyszárnyú angyal, amely egy XV. századi francia karácsonyi dal gyönyörű feldolgozása. A klipet a budapesti Szent István Bazilikában vették fel, ami méltó az ének szövegéhez is: “Eljött hozzánk, a mennyei Király!”.
Gyerekkorunk karácsonyainak klasszikus dala, a Dicsőség Mennyben az Istennek most új, csodálatos hangszerelésben hallható Dobner Illés és Évi énekes-dalszerző páros jóvoltából.
Ha azt gondolod, igazán csak a külföldi dicsőítések minőségiek, akkor most figyelj: itt van három magyar előadó, akik valóban színvonalas számokat alkottak. Különböző műfajokban, de hasonlóan erős üzenettel, amelyek Istenre mutatnak. Érdemes a jövőben is figyelni rájuk!
Adventus Domini – az Úr eljövetele. Várakozás, előkészület karácsonyra, az öreg esték időszaka, amikor jobb esetben is csak fél ötig van világos. Adventi naptárt és adventi koszorút készítünk vagy veszünk, visszaszámolunk, egyre rövidülnek a napok karácsony felé.
Újra itt van a hétfő, ráadásul így ősz végén sokszor ködös és hideg az idő reggelenként, továbbá a járvány miatt is korlátozások közé kell szorítanunk a napjainkat. Ezek hatására könnyen elkedvetlenedhetünk, azonban fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, Isten velünk van! Nekünk sokat segít ilyenkor a zene, az alábbi dicsőítő dalok pedig különösen is inspirálóan hatnak, ha jobb kedvre vágyunk. Ezeket osztjuk meg most veletek!