Az Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő című dalt kórussal és vonószenekarral adja elő sok lelkes fiatal. Ha keresel egy adventi zenét, ezt szívből ajánljuk!
Zenék
Hihetetlen, de ezen a héten vasárnap már elkezdődik az advent. Ha még te sem tartasz itt szívben-lélekben, akkor hallgasd meg Pintér Béla egyik szívmelengető karácsonyi dicsőítő dalát, amellyel azok mellé áll az énekes, akik a szívükben egyedül ünnepelnek.
Most, hogy közeledik az advent, és már mind vágyunk a megnyugvásra, lelassulásra, egy erre tökéletesen alkalmas dicsőítő albumot szeretnék ajánlani neked. Azon belül is a Bízz bennem című dalt, amely olyan, mint egy kedves levél Istentől.
A Coldplay legújabb slágere egy keresztény dal is lehetne akár. “We pray”, azaz “Imádkozunk” – ezt hirdeti a világhírű zenekar.
Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő hosszan tartó betegség után ma hajnalban elhunyt. A Csak a szívem érzi című Szép Ernő-verset csodaszépen énekelte, egészen megrendítő most meghallgatni. Mi így búcsúzunk tőle, és imádkozunk a családjáért.
Ha nincs is időnk minden nap tudatosan jelen lenni Istennel a nagyhétben, álljunk meg ma legalább egy zeneszám erejéig – és csak merüljünk el abban, mit is jelent valójában Jézus megváltása.
Lélekemelő előadásban mutatta be Gável András és Gável Gellért az Eucharist együttesből a Keresztút című darabot. Az eredeti – azóta legendás – oratóriumot Sillye Jenő írta meg, és legelőször 1978-ban adták elő a Bazilikában.
Tudjuk, hogy milyen sokan szeretitek – és bízunk benne, hogy sokan majd most ismerik meg a Misztrál által megzenésített csodát, a “Gyöngyöt az embernek” című verset.
A Yeshua/Our God reigns (Jézus/Istenünk uralkodik) című dicsőítődal szövege csupán néhány sorból áll, legfőképp Jézus nevének ismétléséből. Nem is kell, hogy ennél több legyen, hiszen van, hogy pont arra van szükségünk, hogy kevés beszéddel mindent elmondjunk.
Különleges klipet adott ki Pintér Béla keresztény énekes, dalszerző: a Szentséges éjt az egész családjával énekli.