Dsida Jenő, 20. századi erdélyi magyar költő versei a mai napig modernek, mélyehatóak és egyúttal felemelőek. Ma az egyik legszebb versét hoztuk el nektek, amely az Istentől kapott szépségről, a csodák meglátásáról szól.

Dsida Jenő, 20. századi erdélyi magyar költő versei a mai napig modernek, mélyehatóak és egyúttal felemelőek. Ma az egyik legszebb versét hoztuk el nektek, amely az Istentől kapott szépségről, a csodák meglátásáról szól.

Bódás János a protestáns költészet egyik legjelentősebb képviselője. Amellett, hogy költő volt, református lelkészként is szolgált. Ma az egyik legerőteljesebb versét hoztuk el nektek, amely arról szól, miért is vagyunk itt, a Földön, mi a dolgunk, mitől érezhetjük azt, hogy a helyünkön vagyunk.

Épp könyveket pakoltam, amikor elém került egy kis kötet, A kereszt vigasza címmel. Benne sok-sok istenes vers, olyan szerzőktől, akik nem híresek ugyan, ám a szívük Istenért ég – ezt érezni Komáromi Mária csodaszép alkotásában is. Ha csak öt percre szeretnél kiszakadni a napi körforgásból, olvasd el ezt csendben!

Az iskolások izgatottan ízlelgetik a szabadság előszelét, és holnap teljessé válik az örömük, ahogy a táblán színesben pompázó akáció! felirat kiegészül az utolsó betűvel. Felnőttként legtöbbünk számára nem jön el ez a felszabadulás, mert bár valószínűleg több szabadság vár ránk nyáron, mint év közben, a hangsúly továbbra is a munkán és a feladatainkon lesz. A nyár mégis az év különleges időszaka, annak máshoz nem hasonlítható hangulatával, ami mellett kár lenne elszaladni, s nem kiélvezni a naplementés, tóparti órákat, perceket. Íme 6 vers, amely elrepít minket a nyár egyszer forró, máskor hűvös-nedves ölelésébe, és segít a pillanatban maradni.

Ki másnak a versével is emlékezhetnénk meg a költészet napjáról, mint akinek a születéséhez kötődik: József Attilának! A Csöndes estéli zsoltár talán kevésbé híres, de annál magával ragadóbb vers, és jól bemutatja a költő és Teremtője összetett kapcsolatát.

Milyennek lát Jézus téged? Hogyan tekintett azokra, akik Vele együtt éltek a földön? Miért jött el erre a világra? Kiért? Fedezd fel egy versben, amelyben Jézus szemén keresztül láthatod magad.

A két ünnepünk közti időszak azért is jó, mert egy kicsit meg tudunk állni, végiggondolni az évünket és hálát adni azért a sok-sok jóért, amit Istentől kaptunk. Földes Lívia Isten tenyerén ébredtem című verse is egy remek emlékeztető az élet szépségéről.

Igó Éva színésznő volt Zoltán Áron vendége a VerShaker nevet viselő előadás-sorozatban. Ezen beszélgetések során egy-egy művész szűrőjén keresztül nézhetünk rá egy költő életére, kiválasztott versére, beleszőve a beszélgetésbe a színész saját élményeit.
