Otthon van még Isten a templomban?

Közel két hete hatalmas várakozással indultunk neki férjemmel Rómának. Nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel vágtunk neki a szűk utcák és az évezredes épületek felfedezésének. Hazatérve, azt kell mondanom, hogy Róma méltán birtokolja az Örök Város elnevezést, én mégsem lettem feltétlen rajongója.

Semmihez sem fogható az az életérzés, ami Rómában hatalmába keríti az embert. Rekkenő hőség, zsúfolt utcák, tukmáló árusok, hangoskodó olaszok, romantikus vendéglők, nyüzsgő közlekedés, soha meg nem érkező buszok, látványos szökőkutak és lépten-nyomon felbukkanó templomok vagy bazilikák. Ez Róma. Aki szereti ezt a pörgést, azt valósággal magával ragadja a város hangulata, de aki csak nyaralni vágyik, két fagyi közt megnézve a Colosseumot, annak ez inkább nyűg lehet. És mi a helyzet azokkal, akik kicsit zarándokok is? Akik be-betérnek egy templomba, akik megcsodálják a monumentális bazilikákat is. Ők milyennek látják Rómát?

***

Kipihenve az utazás fáradalmait, első utunk a Piazza del Polopora vezetett. Évszázadokon keresztül erre a térre érkeztek meg a zarándokok, akik Rómába igyekeztek, így mi is itt szerettük volna megkezdeni római kalandozásainkat. A kaland nem is váratott sokáig, ugyanis ritkán látott másfél órás eső zúdult a nyakunkba, amit a Montesantoi Mária-templom zárt kapui előtt vészeltünk át.

Másnap egyenesen a Vatikán felé vettük az irányt. Viszonylag rövid sorban állás után bejutottunk a Szent Péter-bazilikába, mely a római katolikus világ szimbóluma. Ennek megfelelően kellő megilletődéssel és áhítattal léptük át a küszöböt, hogy mihamarább térdet hajthassunk az Úr előtt, akinek az otthonába érkeztünk. Ennél a pontnál azonban megakadtunk.

hirdetés

Tanácstalanul néztünk körül, hol a szenteltvíz, merre van az örökmécses, mely irányában keresztet vethetnénk, de csak mérhetetlen tömeget, szelfibotok erdejét és információkat harsogó idegenvezetőket láttunk.

Megdöbbenve ácsorogtunk röpke 3 másodpercig, amíg egy szájtátott turistacsoport félre nem söpört bennünket, hogy megcsodálhassák a függönyt, mely a méltán híres Pietàt takarta felújítási munkák miatt.

Sietve nekivágtunk, hogy megcsodáljuk a barokk bazilika baldachinját, tucatnyi kápolnáját, a valamivel csendesebb grottákat és a pápák, szentek, vértanúk szobrait. Mindeközben legalább 100 turista fotójába gyalogoltunk bele, míg menekülőre nem fogtuk és a lehető legrövidebb úton távoztunk a bazilikából. Megdöbbentő élmény volt! Sorra látogattuk a híres bazilikákat és templomokat, de mindenhol ugyanezt tapasztaltuk. Isten háza szinte már vásárcsarnokra hasonlított. Az emberek kiáltoztak, szelfiztek a szobrokkal, fényképezték a hívő tömeget, amikor hatalmas betűkkel ki volt írva, hogy szertartás van, ne fotózzanak. Egy templom volt csupán, ahol a templomszolga határozottan rendre utasította a hangoskodó tömeget!

Ahogy sorra jártuk a templomokat egyre csak gyűlt bennem a krisztusi szent harag, ahogy a zsoltáros mondja: „Emészt engem a buzgóság házadért.” (Zsolt 69.10) Jézust ez a szent hevület arra indította, hogy ostort fonjon és elzavarja a tömeget, mondván: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” (Jn 2.16) Bár, itt a szuvenírboltok szolidan megbújtak, és nem árusoktól nyüzsgött a templom; mégis úgy éreztem a turistatömeg megszentségteleníti a szent hajlékot, kihasználja Isten mérhetetlen vendégszeretetét, amivel beengedi őket otthonába.

Ugyanakkor ott, ahol nem is számítottam rá, amikor már nem is reméltem, megható gesztusoknak, megindító jeleneteknek voltam szemtanúja.

• A Santa Maria Maggiore-bazilikában egy fiatal kínai lány, akinek a hazájában nyílt keresztényüldözés zajlik, csendes tisztelettel járult szentáldozáshoz.
• A Lateráni-bazilikában a hívek kitárt karral imádkoztak a misén.
• A Santa Maria in Trastevere-templomban apró cédulákra írt imaszándékokat helyeztek Szent Ferencet lábához.
• Megható volt látni, hogy gyakorló hindu vallású emberek is érdeklődve tértek be a bazilikákba. Áhítattal csodálták meg a keresztény világ lenyűgöző kincseit: Michelangelo és Bernini műveit, Péter apostol bilincseit, pápáink sírjait vagy a képrombolás előttről megmaradt mozaikokat, freskókat. Igaz, őket nem a vallási meggyőződés vezette oda, de tisztelettel voltak jelen Isten házában.

Ezeket a jeleneteket, gesztusokat látva a sok csalódás ellenére éreztem, hogy Isten mégis jelen van a saját házában. Jézus, aki látszólag visszavonult a tabernákulum kulcsra zárt ajtaja mögé a turistatömeg elől, igazából az egyes emberek szívébe rejtőzött el. Ekkor jöttem rá, hogy Ő a legjobb vendéglátó. Amikor a vendégsereg felfordítja az otthonát és egy insta poszttá alacsonyítja az ünnepet, amit velünk akar megülni a szentmisében, Ő minden egyes vendéghez személyesen lép oda, hogy köszöntse.

Nem zavarja, hogy ajándék helyett a bűneinket hoztuk magunkkal és elfelejtettünk a mennyei bluetooth-ra rákapcsolódni ima előtt. Ő odaül mellénk a padba és felkínálja nekünk a legnagyobb ajándékot, a megváltást.

Sok érdekes élménnyel és tapasztalattal tértem haza Rómából. Nem lettem szerelmese a városnak, bár nagyon hálás vagyok, hogy végre nyolc év után eljutottam oda a férjemmel. Legjobban mégis annak örülök, hogy Isten odakint is munkálkodott a bennem. Tanított és kicsit vigasztalt is, és újabb kérdéseket helyezett a szívemre, melyekre vele kell megkeresnem a válaszokat.

Lábánné Hollai Katalin

hirdetés