Szent II. János Pál egyházfői szolgálatát nagyban meghatározta a fiatalokkal való kapcsolata: még haldoklásakor sem feledkezett meg róluk – ahogyan ők sem róla.
![](/wp-content/themes/florence/img/nyil.png)
Szent II. János Pál egyházfői szolgálatát nagyban meghatározta a fiatalokkal való kapcsolata: még haldoklásakor sem feledkezett meg róluk – ahogyan ők sem róla.
Még csak pár hónap telt el Ferenc pápa, főként a fiataloknak szánt apostoli buzdításának megjelenése óta, de a „Világiak, a Család és az Élet kongregációja” máris egy Fórumot szervezett fiataloknak a tavalyi püspöki szinódus folytatásaként. Érdekes volt megtapasztalni, hogy bár több mint 100 országból érkeztünk, mégis nagyon hasonlóak vagyunk, hiszen a célunk és küldetésünk ugyanaz.
A 2okos esete rávilágít arra, hogy az online tartalomgyártás világa nem csupán szórakozást kínál, hanem súlyos etikai és társadalmi kérdéseket is felvet, hiszen az ilyen példák könnyen káros hatással lehetnek a fiatalok értékrendjére és viselkedésére.
Mike Schmitz atyát, ismert Youtubert az előző héten megrendezett amerikai Eucharisztikus Kongresszuson arról kérdezték, vajon mi tarthatja meg a fiatalok az Egyházban, milyen gyakorlatok működnek? Egy friss kutatást idézve három kulcselemet említett.
„Amikor az emberek megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, és elmondom, hogy ördögűző pap vagyok, általában nem hisznek nekem. ‘Csak viccel, ugye? Az Egyház még mindig hisz ebben?’ Sokan szkeptikusak” – Vincent Lampert amerikai katolikus pap 2000 óta végez ördögűzést. Több interjúban is mesélt már az ördögűzés módjáról, a sátán tevékenységéről, nemrégiben pedig arról beszélt, hogy hogyan tudjuk elkerülni azt, hogy a gonosznak teret adjunk az életünkben. Célja nem az, hogy rettegjünk, hanem hogy az igazsággal tisztában léve Istenhez ragaszkodjunk.
Hamarosan két Y generációs fiatalt is szentté avathatnak, akik 1991-ben születtek, mély hitük volt és tragikusan fiatalon meghaltak. Carlo Acutist a „digitális kor szentjeként” is emlegetik, mert az interneten népszerűsítette a katolikus hitet. Helena Kmieć pedig nagyon korán belevágott a missziózásba, és egy ideig Magyarországon is szolgált.
Sokszor beszélünk az édesanyák szerepéről, és adunk hálát nekik, értük, amiért felneveltek. De ne feledkezzünk el az édesapák hatalmas szerepéről sem, amelyre jó alkalmat ad az apák napja, amelyet minden évben június harmadik vasárnapján ünneplünk.
Apák, fontosak vagytok!
Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra?
Több cikkünkben is foglalkoztunk már azzal, jógázhat-e egy keresztény, és számos ellentéstes reakció érkezett ezekre. Most egy új, személyes nézőpontot mutatunk be szemlénkben. „Jézus képes megszabadítani a személyiségzavarból, a szorongásból, a depresszióból és az okkultizmusból, az alkoholizmusból és a dohányzásból is” – vallja Pintér Szilvia. Gyülekezete lelkigondozással, imádsággal és böjttel harcolt érte, amikor már-már az őrület határán járt.
Szent II. János Pál pápa ellen napra pontosan ezen a napon követtek el merényletet negyvenhárom évvel ezelőtt a Szent Péter téren. Az elkövető, a kurd származású Mehmet Ali Ağca terrorista akkor még csak huszonhárom éves volt.