Virágvasárnap a nagyhét kezdete és egyben az ifjúság világnapja a katolikus egyházban 1985 óta, köszönhetően II. János Pál pápának. Ennek kapcsán osztjuk meg a fiatalok pápájának 2003 virágvasárnapján mondott imáját, ami ma is aktuális számunkra.

Virágvasárnap a nagyhét kezdete és egyben az ifjúság világnapja a katolikus egyházban 1985 óta, köszönhetően II. János Pál pápának. Ennek kapcsán osztjuk meg a fiatalok pápájának 2003 virágvasárnapján mondott imáját, ami ma is aktuális számunkra.
Tegnap Szőcs Csilla olvasónk nagyon fontos témában írt blogot a 777-en: Hol vannak a fiatalok az egyházból? – tette fel a kérdést már a címben is. Instagram-oldalunkon megkérdeztük a ti véleményeteket is a témában, őszintén bennünket is meglepett hogy milyen sokan reagáltatok. Ebből is látszik, hogy nem igaz az a feltevés, hogy bennünket fiatalokat nem érdekel az egyház helyzete, ne szeretnénk tenni azért, hogy több korunkbeli gyakorolja a hitét. Többek között ezt a témát is érintette a ShoeShine beszélgetése, amelynek egyik vendége oldalunk főszerkesztője volt.
Szent II. János Pál egyházfői szolgálatát nagyban meghatározta a fiatalokkal való kapcsolata: még haldoklásakor sem feledkezett meg róluk – ahogyan ők sem róla.
Még csak pár hónap telt el Ferenc pápa, főként a fiataloknak szánt apostoli buzdításának megjelenése óta, de a „Világiak, a Család és az Élet kongregációja” máris egy Fórumot szervezett fiataloknak a tavalyi püspöki szinódus folytatásaként. Érdekes volt megtapasztalni, hogy bár több mint 100 országból érkeztünk, mégis nagyon hasonlóak vagyunk, hiszen a célunk és küldetésünk ugyanaz.
Advent = gyertyagyújtás. Nem! Fiam a koszorút, még nem gyújtjuk meg. Igen, Karácsony = Csendes éj. Próbálkozni lehet, de ünnepelj inkább Te egy 8 hónapos kúszó-mászó erőgéppel! Fiunkkal együtt mi is elindultunk Betlehembe. Hátha…
Még a legeslegelső bejegyzés megírásakor, elhatároztam, hogy az apaság mindkét oldaláról fogok írni. Az örömökről & a felfedezésekről írtam már eleget. Most szeretnék írni arról, mi az ami nehezen megy, mi az ami kudarc.
Nekem még mind a mai napig kihívás fiammal “játszani”. Gondolom még egy darabig így is lesz. Általában öt percig bírom egyhuzamban, ezért kreatív agyamat használva kitaláltam egy-két indoor játékot, amivel gyorsabban és talán értelmesebben is telik az idő mindkettőnk számára. Remélem a sok lelki bejegyzés mellé elfér egy #praktikus AFB rész is. Voilá
Sziasztok! Hét rész után illene nekem is megszólalnom. A blog másik, ha nem a főszereplője én vagyok. Az édesapám Fia. Izgalmas a nulláról egy életet elkezdeni. Bár én is sok mindent elsajátítottam Szüleimtől, büszke vagyok arra, hogy Tőlem is tanulnak szüleim. #Fordítottrész Fia
Elérkeztünk a hetedik részhez. A hetedik mindig vízválasztó. Mi otthon heten nőttünk föl gyerekek, a hetes a Lélek száma, és az oldal maga is a 777 nevet kapta. Jöjjön most majdnem 7 hónap elteltével: 7 csoda, 7 öröm, 7 köszönet az apasággal kapcsolatban. Ha végig olvasod, a végére megtudod a miértre is a választ.
Én, Te, Ő…. ezek már mennek. Most jön a többes szám legizgalmasabb tétele a MI. Mi hárman egy család vagyunk. Rém (vagy) rendes család leszünk?