• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„A rózsafüzér köldökzsinór, mentőöv és fegyver egyszerre” – Földi-Kovács Andrea tanúságtétele

Földi-Kovács Andrea újságíró, korábban a HírTV munkatársa, ma pedig már az Axióma szerkesztője, a Carpe Deum műsor vezetője. Október elején, a rózsafüzér hónapjának kezdetén Kissné Berta Rita arról kérdezte, mit jelent számára a rózsafüzér. Fogadjátok szeretettel tanúságételét a Szűzanya anyai gondoskodásáról, közbenjárásának evangéliumi hátteréről, a rózsafüzér ismétlődő ritmusának lélekre gyakorolt hatásáról, és élete „szériafelszereléséről”!

Higgadj le! – Bibliai olvasótervek a haragról és a megbocsátásról

Szent Jeromosra mindenekelőtt két dolog miatt emlékeznek az emberek: a bibliafordítói munkássága, valamint a dühkitörései miatt. Közeli emléknapja (szeptember 30.) alkalmából kössük össze ezt a kettőt, és nézzünk utána a Szentírásban, hogyan birkózhatunk meg a haraggal! Mészáros Anna írása.

„A bizalom az, semmi más, a bizalom az, ami elvezethet bennünket a Szeretethez”

Október 1-je Lisieux-i Szent Teréz liturgikus emléknapja. Ez alkalomból – a teljesség igénye nélkül – Kis Szent Teréztől származó kedvenc idézeteinket osztjuk meg veletek, melyeket Ferenc pápa C’est la confiance kezdetű apostoli buzdítása alapján válogattunk.

Egy különleges esküvő lábmosással

Hogy milyen hasonlóság lehet a Jézus halála előtti utolsó este és egy esküvői szentmise között, az talán nem egyértelmű elsőre, de egy szentírási részlet és egy esküvői videó után a szeretet parancsa mellett még egy dolog megérintett.

„Az emberek ki vannak éhezve arra, hogy megérintődjenek”- interjú Véssey Miklós íróval, költővel

“Egy jó vers el tudja hozni azt, amitől ma kicsit eltávolodtunk; hogy szembenézzünk az érzelmeinkkel, megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk, vagy egyszerűen rácsodálkozzunk valamire.” A tavaly megjelent Apa kezdődik c. novelláskötetének megjelenésével vált szélesebb körben is ismertté Véssey Miklós, fiatal író, költő, aki emellett Istenhívő és két gyermek édesapja – interjúnkban így kézenfekvő volt, hogy mindezeket a témákat érintve beszélgessünk a hit és az irodalom, az irodalom és társadalomi kérdések, valamint az apai hivatás vonatkozásában.

Sötétben a fény – egy vers, ha épp magányos vagy szomorú vagy

Bármi nehézség ér – elfáradtál, túlterhelt, magányos, szomorú, kiegyensúlyozatlan vagy, elvesztettél valakit magad mellől vagy kilátástalannak látod a helyzeted és nincs benned semmi iránt lelkesedés –, tudd, hogy az érzéseiddel sem kell egyedül megbirkóznod! Jézushoz mindig fordulhatsz , ha nincs is melletted egy szülő, testvér, barát, barátnő, férj vagy feleség , Ő akkor is ott van veled, benned. Egy vers Jézus olthatatlan szeretetéről, gondoskodásáról.

3 gyönyörű vers Istenről, ami ma is aktuális

Ha vágysz a mélységre az imáidban, ha vágysz Istent új perspektívából látni, néha egy-egy vers rengeteget tud segíteni. Ehhez hoztunk most nektek 3 verset 3 különböző, nagyszerű magyar költőtől, akiknek a hite az egész művészetükre kihatott.

„Egész életem során a Jóisten vezetetett” – 7 értékes gondolat Jelenits Istvántól

Ahogy korábban megírtuk, életének 92. évében elhunyt Jelenits István piarista szerzetes. Tőle hoztunk most 7 kiemelkedően szép és értékes gondolatot.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    2025. 09. 10.
  • Hitélet és ítélet

    Hitélet és ítélet

  • Elfáradt és elment – in memoriam Koós Boglárka

    Elfáradt és elment – in memoriam Koós Boglárka

    2025. 09. 09.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • egyház
  • család
  • kereszténység
  • keresztény
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • hivatás
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére