• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Assisi Szent Ferenc imája – az emberi élet küldetése néhány sorban

Szent Ferenc imája számomra rendívül meghatározó. Ha az emberi élet küldetését szeretném megfogalmazni, biztosan ez az ima lenne rá a válaszom. Először egy iskolai rendezvényen találkoztam vele, majd később gyakran visszaköszönt különböző imaalkalmak során. Azóta sokszor forgatom magamban Szent Ferenc szavait.

Éljünk a mennyei valóságunkban!

Választhatunk, melyik valóságban élünk: a földiben vagy a mennyeiben? Ha az utóbbi mellett döntünk, mindent egészen más színben láthatunk.

Az aradi tizenhármak utolsó szavai

1849. október 6-án végezték ki a tizenhárom aradi vértanút. Önzetlen hivatástudatban szolgálták hazánkat, mártírhaláluk záloga a mi életünknek is. Az 1848-1849-es szabadságharc alatt elesettek, és az utána kövekező időkben emigrációba kényszerült, börtönben tengődő őseink szellemének emléke legyen példa előttünk! Hogy „szemükben biztatás vagy vád” vegyül, mikor letekintenek ránk, csak rajtunk áll, viseljük méltóképp sorsunkat, ahhoz az eszméhez, szellemi örökséghez hűséggel, amiért ők készek voltak életüket adni. Fel kell nőnünk ahhoz a feladathoz, hogy magyarnak teremtett bennünket a Jóisten.

Tanítvány vagy?

Sok ember vallja magát kereszténynek, miközben egyáltalán nem azt a példát állítják a világ elé az életükkel, amit Krisztus tanított a követőinek. Vajon mit tehetünk azért, hogy hiteles keresztények legyünk?

3 útmutató az élethez – Assisi Szent Ferenc nyomán

Türelem, bátorság, bölcsesség. Neked mire van ma leginkább szükséged?

Búcsúlevél Dr. Karsai Dánielhez

,,Sokan az eutanáziával kötik össze a nevét. De ki is volt Dr. Karsai Dániel? Búcsúlevél egy kiváló ügyvédhez, akinek személye és pályája nagy hatással volt rám.”
A Margaret Blogon megjelent írást szemlézzük, Nagy Vandától.

Tiszteljük az életet minden életkorban! – mit tehetünk a nemzedékek közötti ellentétek feloldásáért?

Idős vagy fiatal vagy, nem fontos! Az élet értékét nem években mérik, de ma álljunk meg egy picit, idézzünk fel magunkban szép vagy kevésbé szép emlékeket nagyszüleinkről, szüleinkről. Sokak élete közülük már csak bennünk tovább élő emlékek foszlánya, de ez az emlékrengeteg tesz önmagunkká.

„Miután befogadtam Istent a szívembe, újra boldog vagyok” – egy újjászületés rövid története

Igazán lélekemelő vendégírást kaptunk arról, mi történik, amikor valaki valóban beengedi a szívébe Istent.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    ,,Valójában nem mondok le a szerelemről” – interjú egy szerzetesnek készülő fiatal lánnyal

    2025. 09. 10.
  • Hitélet és ítélet

    Hitélet és ítélet

  • Elfáradt és elment – in memoriam Koós Boglárka

    Elfáradt és elment – in memoriam Koós Boglárka

    2025. 09. 09.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • egyház
  • család
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • fiatalok
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére