• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

,,Éljünk úgy, ahogy a Szűzanya élt” – 10 idézet szentektől Isten anyjáról

Tegnap, január elsején ünnepeltük Mária Istenanyaságát, amely a legnagyobb Mária-ünnepünk. Szűz Mária mint Jézus Édesanyja, az egész Egyház Anyja is lett és közbenjárásával kísér minket a mennyország felé vezető úton. Ám nemcsak az egyház tagjai kérhetik közbenjárását, hiszen Jézus, amikor a kereszten Máriára bízta Jánost, akkor az egész emberiség anyjává is tette őt.

Szilveszterkor égett le a 154 éves templom – tűzijáték okozhatta a katasztrófát

Szilveszter éjszakáján tűz martalékává lett Amszterdam egyik fő nevezetessége, a 154 éves Vondelkerk templom.

„Jézus Krisztus nevében kezdjünk újra!” – Szent II. János Pál pápa imádsága az újévre

Isten veled 2025! Isten hozott 2026! Így szól II. János Pál pápa újévi imája.

Influenszer apácák? – A 98 éves Maria Chiara nővér ötlete milliós nézettséget hozott

Olaszországban, Raianóban – egy Abruzzo régióbeli hegyi faluban – él az a 22 apáca, akik úgy döntöttek, a közösségi médiában is evangelizálni fognak.

„Azt látom, hogy ma a fiatalok között mintha éledezne egy új remény” – Fábry Kornél

Mi is az az egység imája? Mikor imádkozzuk? Hogyan segít minket a hétköznapok folyamán? Miért nevezik ördögűző imának? Ezekről, és még sok másról beszélgetett nemrég Fábry Kornél atya, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a Lélek szava podcast műsorában. Kornél atya szerint mai világban szellemi harc folyik, és ebben Jézus a legfőbb segítőnk.

„…szeresd felebarátodat, mint magadat” – Szerethetek-e másokat, ha magamat nem szeretem?

Önszeretet, önvád, szerethetőség. Fontos szavak. Most mesélek az utamról a szerethetetlenség ingoványától a racionalitás biztos talajáig.

Mit jelent nekünk a karácsony? – Mesélünk Nektek!

Mit jelent nekünk a karácsony? A 777 hat szerzője osztja meg gondolatait az ünnephez kapcsolódó személyes megéléseikről. Ezzel szeretnénk boldog karácsonyt kívánni Nektek. Fogadjátok szeretettel!

Ne engedd, hogy kizárjunk az életünkből, főleg ne ma este! – Ima egy igaz karácsonyért

Ima egy szép, igaz karácsonyért. Boldog születésnapot, drága Jézus!

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • keresztény
  • imádság
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére