• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Karma, jóga, keleti spiritualitás – Szalai Andrással beszélgettünk

Szalai András valláskutató, apologéta, a Pünkösdi Teológiai Főiskola adjunktusa volt vendégünk a Szerintünk podcast legújabb adásában. Andrással a keleti spiritualitásról, jógáról, karmáról és lélekvándorlásról, valamint arról is beszélgettünk, hogyan szólította meg annak idején Isten, amikor zen-buddhista szerzetesnek készült.

Soha többé nem mondok nemet az életre

„Omphalocele. Soha nem hallottam azelőtt ezt a szót. Nyolc éve tudom, mit jelent, és legalább három éve érzem, hogy ezt meg is kell írnom. A megfelelő pillanatra vártam, és arra, hogy ne fájjon. Közben rájöttem, a megfelelő pillanat a minél előbb, a fájdalom pedig nem múlik el soha. És ez így van jól. Bár rólunk szól, ezt az írást nem nyilvános gyónásnak szánom. Segíteni szeretnénk vele.” Szendéné Kiss Nóra írását szemlézzük.

7 gondolat a szabadságról – a háború árnyékában

Hazánk közvetlen szomszédságában háború tört ki, amelynek képkockái és sokkolói hírei elárasztanak minket. Mire kapott az ember szabadságot a teremtéskor Mi a mi felelősségünk, mit tehetünk a békéért?

Merj nagyot lépni! – Gondolatok a nagyböjthöz

Egy különlegesen kegyelemteli időszak kezdődött hamvazószerdával, de vajon hogyan viszonyulunk hozzá? Merünk nagyobb teret adni Istennek, hogy munkálkodjon bennünk a nagyböjti elhatározásainkon keresztül, vagy megelégszünk a minimális erőfeszítéssel?

Állomásokon hagynak babakocsikat a lengyel édesanyák a menekülteknek

Már több mint másfél millió ukrán menekült hagyta el hazáját az oroszokkal zajló háború miatt. Mivel Ukrajnából nem engedik ki a hadköteles férfiakat, ezért sok édesanya menekül egyedül gyermekével. A lengyel nők összefogtak, és babakocsikat hagynak állomásokon a bajbajutott asszonyoknak.

Az emberkereskedők új célpontjai lehetnek az ukrán menekült nők

Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az azóta kitört háború már most rengeteg ember életét követelte, és eddig egymillió ember kényszerült elmenekülni Ukrajnából. A káoszt és a felfordulást pedig kihasználják az emberkereskedők.

Csönddel böjtölni

Mi az útja-módja annak, hogy valaki meghallja az égi hangot? Szerintem ezt a kérdést még azok is felteszik, akik nem hisznek Istenben. Az igaz válasz erre az, hogy ennek az útnak a kövei nemcsak szavakból, hanem a csöndből is állnak. A Képmás Magazin cikkét szemlézzük.

5 ige, amely békét ad

Isten igéje kimeríthetetlen forrás a számunkra. Örömünkben és bánatunkban is fordulhatunk Isten bíztatásához, életet adó szavaihoz. Ez az öt ige békességet tud adni a nyugtalankodóknak.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    „Elindítottuk az örökbefogadási folyamatot, amikor váratlanul teherbe estem” – egy édesanya története

    2026. 09. 23.
  • „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

    „Mikor leszünk már szülők?” – a két csík hiányától az örökbefogadás hatalmas döntéséig

  • Te mégis miért hiszel?

    Te mégis miért hiszel?

    2026. 09. 22.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére