2022. 04. 14.

„Mennyire ura az életemnek Krisztus?”

„Ki számomra Isten? Hányszor utasítom vissza különböző kifogásokkal az Oltáriszentségben lévő Urat?” – fontos kérdéseket vet fel Huszák Zsolt atya bácsalmási plébános, aki a húsvéti szent három napban gondolataival próbálja érthetőbbé tenni számunkra, hogy mit üzen ma nekünk Jézus.

Az evangéliumok szerint, mielőtt az utolsó vacsora kezdetét veszi, Jézus a végső időkről beszél. Nem tudjuk, ez mikor következik be. Járványok, háborúk… Jézus sokat beszélt róla, hogy úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. Senki sem számít rá. Legyünk éberek! Vajon most, 2022-ben csak a magukat kereszténynek valló emberek közül hányan rendültek meg a szívükben igaz bűnbánattal?

Ott van Júdás, az iskarióti is a vacsorán. Szövögeti a tervét. Nem vesz tudomást arról, hogy az élő Isten mit üzen most, mire hívja. Ő mást akar. Én mit akarok? Saját tervem van? Érdekel, hogy mit akar Isten? Egyáltalán ki számomra Isten?

Szeretetből álmodott meg olyannak, amilyen vagyok.

Ő tudja egyedül teljes mélységében, hogy ki vagyok, milyen vagyok. Boldoggá akar tenni.

Csak Ő tudja, hogy ez hogyan valósulhat meg. Ezért kell megértenem, hogy merre akar engem vezetni.  Ahhoz, hogy jó úton járjak, mindent megkaptam.

Jézus példát adott. Azt mondta, hogy aki első akar lenni köztetek, legyen mindenkinek a szolgája. Megmosta tanítványai lábát, mint egy szolga. Péter megilletődéssel áll Jézus leereszkedő szeretete előtt, és méltatlannak tartja magát, és nem érti miért teszi ezt a Mester. Tiltakozik. Ingyen kapni nem könnyű, nagyobb alázatot kíván tőlünk, mint az adni tudás. Csak akkor leszünk rá képesek, ha elfogadjuk rászorultságunkat; ezt a gőg soha nem fogja engedni, úgyhogy ezt érdemes gyomlálgatni a lelkünkből!

Számomra a Jézus és Péter között lezajló párbeszéd nagyon fontos üzenetet közöl. Amikor Jézus azt mondja Péternek: „Ha nem moslak meg, akkor nem lesz semmi közöd hozzám!”, számomra azt sugallja, hogy ha nem engedem meg Jézusnak, hogy megfürdessen az Ő szeretetében, ha nem engedem meg Neki, hogy szeressen, ha nem engedem, hogy vezessen, ha nem adom át Neki az életem, akkor nem leszek közösségben Vele, és nem lesz közöm ahhoz a mérhetetlen kegyelmi gazdagsághoz sem (amely az ő ingyenes ajándéka), amely záloga az üdvösségemnek, de egyben földi boldogságomnak is, mert ez az alapja annak, hogy megtanuljak valóban szabadon és bölcsen szeretni úgy, hogy az engem, a körülöttem élőket és a rám bízottakat is boldoggá tegye.

Istentől alázatosan elfogadni tudni – ez az első. Többek között ez az egészséges önértékelés és minden valódi, helyes szeretet alapja. A sok külső és belső feszültség, frusztráció bennünk és közöttünk pontosan abból eredeztethető, hogy nem hiszünk az Isten irántunk való szeretetében, nem fogadjuk el saját magunkat, helyzetünket, nem helyezzük Isten gondviselésébe az életünket. Sok ember tehát egyáltalán nem érzi magát elfogadottnak, pláne szeretettnek (akkor sem, ha egyébként így van), éppen ezért egyfajta állandó bizonytalanságban, félelemben él, szinte űzött vadként éli az életét; sok mindent (mindenkit) keres, amivel (akikkel) próbálja betölteni azt az űrt, ami a lelkében van, próbál szeretetet, elfogadást koldulni, sokszor harácsolni, de újra és újra azzal kell szembesülnie, hogy ezt az ürességet, ahonnan az Isten hiányzik az életéből, senkivel és semmivel nem tudja betölteni, főleg maradéktalanul nem. Ezt csak a Teremtő tudja betölteni, és Ő be is tölti, ha vágyom Rá, és beengedem Őt az életembe, illetve átadom magam Neki. Ennek egyik fontos módja, hogy nap mint nap jelen vagyok az Isten számára, az imádságon keresztül építem Vele a kapcsolatot, bevonom életem minden területébe.

Amikor Jézus azt mondja, hogy „aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz”, azt is üzeni, hogy aki már megmártózott az Ő szeretetében és szívébe is fogadta, annak már csak az őszinte szentgyónásokban kell időről időre megtisztítani a szívét és újrakezdeni a harcot a krisztusi értékekért. Ennek az a lényege, hogy aki már elfogadta Isten szeretetét és átadta az életét Jézusnak, lehet (sőt biztos), hogy többször hibázik még, bűnöket követ el, lehet, hogy néha messze téved a krisztusi úttól, de nem veszíti el Krisztust, és ha el is téved, akkor visszatalál Hozzá mindig. Nem lesz elveszett az ember, mindig vissza tud találni ehhez a szeretethez, és ebből a szeretetből mindig fog tudni építkezni és építeni másokat is! Ez egy nagyon fontos dolog, és szükséges ahhoz, hogy megtanuljunk igazán szeretni, és megértsük Jézus tetteinek is az értelmét, jelentőségét.

Ezután odaadja a kenyeret és a bort mint Testét és Vérét. Elővételezi a nagypénteket. Vajon miért állíthatta Jézus, hogy az Ő Testét és Vérét adja eledelül nekünk? Csakis azért, mert már Ő már bensőleg teljesen azonosult az Atya akaratával, elfogadta, hogy csak így menthet meg téged és mindannyiunkat! A szentmisét pedig azért rendelte, hogy magunkévá tegyük az Ő lelkületét: az Atya előtti hódolatot és az embertestvérek iránti szeretetet és jóakaratot. Az Egyház az Eucharisztiát csúcsnak és forrásnak nevezi. Mi, akik az Egyház tagjai vagyunk, vajon belőle élünk? Vele csillapítjuk lelkünk éhségét? Hányszor utasítom vissza különböző kifogásokkal az Oltáriszentségben lévő Urat? Mennyire ura az életemnek Krisztus?

Felmegy az Olajfák hegyére a Getszemáni-kertbe. Ott nem megmagyarázza, hanem megmutatja, mit tegyünk. Nem könnyű, de egyszerű:

ne az én akaratom legyen meg, hanem Istené.

Az üdvösségnek nincs más útja. Ha félek, akár vérrel is verítékezek, nincs más lehetőség. Ő az áldozatával kifizeti a váltságdíjat. Nekem ezt már nem kell megtennem. Ő az első, szolgál engem mint a tanítványát.

Várja az embert, akinek „jobb lett volna, ha meg sem születik”. Azt az embert, akinek más terve van, mint az Istené. Persze ettől maga az áruló fog elveszni, mert a Mindenható Isten a tervét mindenképp, sőt épp őt is igénybe véve megvalósítja. Ma azt mondanánk: Júdás az igazi lúzer.  Átadja magát a sötétség hatalmának. Isten boldogító terve nem érdekli. Csókkal adja halálra az élet szerzőjét.

Legyek éber, nehogy én is azt higgyem, hogy mindent jól csinálok, miközben csak Istenre és emberre nem figyelek. Ma ez a hozzáállás folyik a csapból is. A tévéből, a netről, a közösségi médiából, de az iskolából, munkahelyekről és mindenhonnan, ahol az emberek összejönnek. Kisgyerekek felismerik és kimondják a hittanórákon Szodoma és Gomorra, Noé kora, vagy a bábeli zűrzavar kapcsán, hogy ma is ilyenek az emberek.

Pedig Jézus a lábmosással és az Eucharisztia alapításával is közösségi létre hív! Korunk egyik legnagyobb negatív hozadéka, hogy minden a közösség és a közösségi értékek ellen irányul. A gonosz erők is tudják, hogy az összetartást, a hűséget, a bizalmat, a tiszteletet, a szolgálatot, a szívbéli odaadást, az áldozathozatalt, az őszinteséget, a hálát kell bombázni, ezek fontosságát kétségbe vonni, mert ahol ezek megvannak, ott nem tud egykönnyen győzedelmeskedni. Ezért kérdőjelezik meg napjainkban egyre többen a házasság, család, barátság és természetesen a vallási közösségek létjogosultságát.

Szeretni és üdvösségre jutni csak közösségben/közösséggel lehet. Ki kell tudni lépni önmagunk bűvköréből, befogadni a teremtő Isten szeretetét, és elkezdeni élni az Életet, nem csak vágyakozni az Életre! Olyan erőket látunk megmozdulni a világban, melyek az antikrisztusra utalnak. Tartalmasabb lázadást látunk, mint amit a Szentírás Szodomáról és Gomorráról ír. Azoknak tudjuk, mi lett a sorsa.

Figyeljünk hát a Teremtőnkre, keressük akaratát igaz szívvel, és akkor megmenekülünk és célba érünk!

Huszák Zsolt atya
bácsalmási plébános

Borítókép - Fotó: Tinnakorn Jorruang | Dreamstime.com
Blog

Még nem érkezett hozzászólás