• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

A kegyelem, amely képes mindent megváltoztatni az életedben

Hadd meséljem el, mit jelent Isten kegyelme számomra. Hadd bátorítsalak, hogy Ő számodra is elérhető – sőt, mi több, az ajtód előtt áll és zörget. Beengeded?

Amikor a természet rám mosolygott

A természet szépségében gyakran megláthatjuk a saját életünket is. Érdemes kimenni, kalandozni, túrázni – így Istennel is új módon találkozhatunk. 

Hallom, hogy itt vagy – gyönyörű dal a 84. zsoltár alapján

A PZM nevű dicsőítő együttes gyönyörű dalt írt az Istenre sóvárgó szívünkről – nemcsak a szöveg, hanem a dallam is igazán lélekemelő!

A nap képe – Pintér Béla az Ez az a nap! hangulatát mutatta be egyetlen fotón

Negyvenezer ember részvételével végre – két év halasztás után – megvalósulhatott az Ez az a nap! rendezvény a Puskás Arénában. Pintér Béla énekes gyönyörű képet posztolt róla.

„Mit tettünk a világunkkal?” – vészjósló felhívást tett közzé Beer Miklós

Vészjósló felhívást tett közzé Youtube-csatornáján Beer Miklós nyugalmazott váci püspök, aki a teremtett világ megmentésére, a szerényebb életre és a hívő ember felelősségének felismerésére hív bennünket.

„A kereszténység a legtermészetesebb emberi alapállás” – Kovács András Péter

Tavaly jelent meg a 777 negyedik saját kiadású könyve, „A Papp újra válaszol”, amelyben Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa tabuk nélkül válaszolja meg az olvasóink kérdéseit. Nagy megtiszteltetés volt mind a szerző, mind csapatunk számára, hogy az előszó megírását Kovács András Péter humorista vállalta. A tőle megszokott frappáns, humoros gondolatok a könyv elolvasása nélkül is elgondolkodtatóak – ezért most teljes egészében közöljük azt.

Egy isteni világ Isten nélkül – így kerültünk morális és gazdasági válságba

Szókimondó és sok igazságot tartalmzó írással jelentkezik Plank Ádám vendégszerző, aki az előttünk kibontakozó gazdasági válság morális hátterére hívja fel mindannyiunk figyelmét.

Egy darab a Mennyből – Ahol a folyami rákok énekelnek

Életem egyik legjobb könyvét olvastam el, ma fejeztem be. Tudod, ez az a pont, amikor rohangálnál mindenkihez, hogy „ezt neked is muszáj elolvasnod!” – de ehelyett inkább billentyűzetet ragadok, és itt írom le, miért volt számomra életem legszebb regénye az Ahol a folyami rákok énekelnek.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    „Valami olyan dolog történt, ami megrengette az egész világot” – történelmi érvek Jézus feltámadása mellett

    2026. 11. 05.
  • Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    Vajon mi vár ránk a földi élet után? – ezt üzeni valójában Mindenszentek ünnepe

    2026. 11. 01.
  • Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

    Nem pótlásként születtél erre a Földre, ahogy más sem

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére