• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

1000 keresztény fiatal imádkozott Jeruzsálemben a békéért

Az Izrael és Hamasz között október óta tartó háború során először gyűlt össze több mint ezer fiatal, hogy együtt imádkozzanak a békéért és a szabadságért. Az ima során Jézus keresztútját járták végig, amelyet az esemény kapcsán a béke útjának is neveztek.

Kiút a magányból – 7 fontos gondolat

Egy nagy nemzetközi felmérés – amelyet 142 országban készítettek el – azt mutatta, hogy a válaszadók 24 százaléka magányosnak érzi magát. Ezek szerint igaz, hogy a magány társadalmában élünk? Mi a különbség az egyedüllét és a magány között? Mi védhet meg minket az elszigeteltségtől? Mi az oka annak, hogy sokan az egyedüllétet választják a kapcsolatok helyett? Többek között ezekről beszélgettek az Agapé asztalánál,  ebből gyűjtöttünk össze 7 értékes gondolatot.

Isten feltétel nélküli szeretete egy romantikus filmbe csomagolva – Megváltó szeretet

A Megváltó szeretet megragadja azt a nagyon fontos üzenetet, hogy milyen is a feltétel nélküli szeretet valójában, különösen akkor, amikor bűneinket túl nehéz elviselni. Bár a magyar mozikba a film nem került be, meglepő módon a Netflix kínálatában megtalálható.

Hol a helyem a világban?

Sokszor merülhet fel bennünk ez a címben feltett kérdés. Melyik országban vagyok igazán otthon? Melyik az a város vagy falu, ahol otthonosan érzem magam?

Már ez az egyetlen igevers segíthet összpontosítani a nagyböjt alatt

Ha úgy érzed, hogy csak telnek a nagyböjt napjai, és nem tudod igazán összpontosítani a figyelmed, próbálj meg elmélkedni ezen az egyszerű evangéliumi versen, amelyet XVI. Benedek pápa ajánlott.

A hit misztériumai – egy Netflix-sorozat, ami szent ereklyéket mutat be

Jól olvastam? Egy netflixes sorozat, aminek központjában ereklyék bemutatása áll? Valóban szokatlan dologról van szó, aminek megéri adni egy esélyt.

“Sok hívő pár hajlamos elfeledkezni a lelki készületről” – interjú egy keresztény ceremóniamesterrel és esküvőszervezővel

Jancsók Péter 8 éve kezdett el ceremóniamesterként és esküvőszervezőként dolgozni. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy hívő keresztényként végzi ezt a munkát, hiszen, ahogy mondja, a közös hit és értékrend hidat képez közte és a pár között, és ez a szervezést is megkönnyíti. Petivel beszélgettünk arról, hogy jegyespárként miként oldjuk meg a szervezés során felmerülő családi konfliktusokat, hogyan tudjuk lelkibbé tenni az előkészületet, és melyek azok a dolgok, amikre – bár nem gondolnánk-, érdemes odafigyelni?

Tizenegy éve hunyt el Regőczi István, az árva gyermekek segítője

Tizenegy évvel ezelőtt, február 28-án hunyt el Regőczi István katolikus pap, aki egész életét az árva gyerekek segítésének szentelte. Az atya több száz hadiárváról gondoskodott, Pesterzsébeten és Vácon gyermekotthont alapított, megjárta a rettegett Andrássy út 60. zárkáját, raboskodott a kistarcsai internálótáborban, mégis kitartott elhatározása mellett: akárhol szolgált, támasza maradt a nehéz sorsú embereknek. A nevét viselő alapítvány jelenleg több mint 1300 olyan gyermeknek segít, aki édesanyját vagy édesapját a koronavírus-járvány miatt veszítette el. 

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    „Négygyerekes anyuka vagyok, kettő itt van velem, kettő pedig fent vár” – interjú Csajági Ildikóval élete öt sebéről

    2025. 09. 12.
  • „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

    „Isten tudja igazán, mi tesz boldoggá” – domonkos szerzetes vallomása a hivatásról

  • Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

    Embernek maradni a gyűlölködés korában is – gondolatok Charlie Kirk halála kapcsán

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • blog
  • egyház
  • család
  • keresztény
  • kereszténység
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • Ferenc pápa
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • hivatás
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • református

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére