A fiatalok idén is megmutathatják, mennyi jót lehet tenni 72 óra alatt. A szervező egyházak arra hívják őket, hogy ismét fogjanak össze és az október 10-től induló programban tegyék szebbé, jobbá a környezetüket vagy lássanak el szociális feladatokat, beszélgessenek idős és hajléktalan emberekkel. „Tanárként is azt látom, mennyire hiányzik a diákoknak az az érzés, hogy értékesek hogy képesek megváltoztatni maguk körül a világot, együtt, összefogva” – mondta el a 777-nek Kovács-Czopf Ágnes, a 72 óra program országos főkoordinátora.
Mit jelent a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű program? Mi a fő célkitűzése?
Felhívja a fiatalok figyelmét arra, hogy mennyire jó önkénteskedni, mennyire jó adni másoknak, valami olyat tenni, amit egyébként a hétköznapokban nem teszünk. Segít kilépni a megszokott körforgásból, hiszen legtöbbször nincs arra idő, hogy az ember önkénteskedésbe kezdjen. Ezért van évente 72 óra, vagyis egy hétvége, amikor sokan együtt mozdulunk. Nyolcezer fiatal fog most önkénteskedni az ország minden pontján. Ők lehetőséget kapnak, hogy kipróbálják magukat valami újban.
Kik vesznek részt a programban, kikből áll össze ez a nyolcezer fiatal?
Vannak osztályok, egyházközségek, ifjúsági közösségek, cserkészek, illetve részt vesznek a Máltai Szeretetszolgálat, a Református Szeretetszolgálat és más karitatív szervezetek önkéntes csoportjai. Olyan is van, hogy egy egész iskola jelentkezik, három-négyszáz fővel, akik például az iskola udvarát rakják rendbe.
Kérlek, mondj néhány példát, hogy milyen típusú feladatokat fognak végezni a 72 óra során az önkéntesek!
Minden évben van szemétszedés, virágültetés, kertek rendbetétele, a lehullott lomb elgereblyézése, temetők, sírok felújítása, illetve tisztítása, kerítésfestések, falfestések. A cél ezeknél a típusú feladatoknál, hogy jobb, szebb állapotú legyen a hely, mint amilyen volt. Vannak szociális projektek is, például találkoznak a fiatalok hajléktalanokkal, idősekkel. Idén lesznek különleges területek is, például madárodú készítés vagy a szeretetszolgálatoknál az adományok szortírozása.

Fotó: 72 óra
Mindenki közvetlenül a 72 óra kezdete előtt tudja meg, hogy mi is lesz a területe, amelyen a csapatával dolgozik?
Igen, ez a különlegessége ennek az akciónak, hogy csütörtök este, amikor megnyílik ez a 72 óra, tudják meg, kinek mi lesz a dolga. Akkor van kivétel, hogyha fiatalok olyan helyre mennek, amire nagyon fel kell készülni, de a legtöbben nem tudják még előre, mit fognak csinálni, csütörtök este megtudják, és péntek, szombat, vasárnap mennek oda, ahova be lettek osztva.
Mit tud tanítani az önkénteskedés a fiataloknak?
Az a szlogenünk, hogy „Több vagy, ha adsz!”. Nem szoktak odajönni hozzám a tizenévesek, hogy elmondják, mit adott nekik a program, de azt remélem, hogy ők is átélhetik, amit én átéltem tizenévesen, és azóta is, hogy bevállalom, hogy most nem magamért teszek, hanem valaki másért – ettől értékesnek és hasznosnak érezhetem magam. Ez az értékességérzés olyan nehezen megszerezhető és hiányzó volt az én tizenéves mindennapjaimban! Most tanárként dolgozom, és látom, hogy a növendékeimnél is nagyon hiányzik ez az érzés, és
a 72 órában megérezhetik egy kicsit az ízét, hogy tudok tenni a körülöttem lévőkért, vagy épp látványosan szebb lesz, amibe belefogok. Vagyis meg tudom változtatni magam körül a világot.
Ez az első ilyen élményük lehet, és remélem, hogy felnőttként még sok ilyen kis dolgot, vagy még sokkal nagyobbakat is meg mernek majd változtatni.

Fotó: 72 óra
A 72 óránál közösségben végzik az önkéntes munkát. Mennyire tudatos részetekről, hogy ezzel a mai individualista kultúra helyett egy jobb alternatívát kínáljatok fel?
Ez kifejezetten csoportoknak szóló program. Lehet egyénileg is jelentkezni, de az egyéneket is csoportba szervezzük. Nemcsak azért, mert egy ember egy falfestést tízszer annyi idő alatt csinál meg, mint egy csapat, hanem a közösségi élmény miatt is, hiszen úgy egész más a hangulat és megérezhetik, mekkora erő rejlik a közösségben.
Te főkoordinátorként a gyakorlatban hogyan segíted a 72 órát, miben veszel részt?
Én most az országos koordinációt viszem, így a helyi koordinátorainkkal tartom a kapcsolatot, és ők azok, akik a csapatokkal kommunikálnak. Igyekszem segíteni, hogy minden rendelkezésre álljon a munkához. A 30-40 fős szervezői csapatom tagjai pedig az adott csapatnak odaköszönnek, megkérdezik, hogy vagytok, hol tartotok a munkában, én pedig most Budapesten belül fogok körbejárni. Ez régi vágyam. Baranya megyében kezdtem a koordinátorságot, ott is mindig végigjártam az összes projektet, de amióta országos koordinátor vagyok, az irodában ültem, és onnan intéztem a háttérmunkát. Most végre újra beszippantom a 72 óra hangulatát.
Ez mindig is ökumenikus program volt?
Ezt a három történelmi egyház szervezi, de mindenki számára nyitott. Arányaiban azt látom, hogy a résztvevők 90 százaléka a három történelmi egyházból kapcsolódik a 72 órához. Azért is alakulhatott így, mert
az egyházaknak nagyon is aktuális kérdés, hogy a fiatalok hogyan kapcsolódnak hozzájuk, hogy tudunk-e úgy szólni a fiatalokhoz, hogy az vonzó legyen.
Minden felekezetben dolgoznak azon, hogy ez sikerüljön, és egy ilyen önkénteskedős hétvége is sokat tud lendíteni ezen. Nem sok időre kell elköteleződni, de izgalmas találkozásélmény, ahol tudsz kapcsolódni akár a gyülekezetedhez, akár a papodhoz, lelkészedhez, akihez egyébként vasárnap lehet, hogy eljársz, lehet, hogy nem, de most találkozhatsz vele a templomkertben, és meghív téged egy pizzára. Szóval a 72 óra egy nagyon közvetlen és kötetlen találkozás, és ezt nagyon hiányolja mind a három egyház.
Más országokban is megrendezik az eseményt?
Igen, ez egy nemzetközi rendezvény, pár évente 72 órás csapatokat cserélünk, meglátogatjuk egymást. Az idei évben határon túl is önkénteskednek a magyar közösségek, most például Nagyvárad környékéről, Romániából több százan vesznek részt a 72 órán.
További információk az eseményről: 72óra.hu
A cikk a 72 óra kompromisszum nélkül és a 777 fizetett együttműködésével jött létre.