„Tragédia, hogy a történelemben talán először próbál felépülni egy civilizáció – itt, Európában – Isten és hit nélkül, vallás nélkül.”
Szeverényi János evangélikus lelkész megrázó gondolatok a járvány előszobájából.
„Tragédia, hogy a történelemben talán először próbál felépülni egy civilizáció – itt, Európában – Isten és hit nélkül, vallás nélkül.”
Szeverényi János evangélikus lelkész megrázó gondolatok a járvány előszobájából.

Kedves megkeresés érkezett a 777-hez, mégpedig egyenesen a a Központi Papnevelő Intézettől. A kispapok az elmúlt hetekben sokat gondolkodtak azon, hogy hogyan tudnának a környezetük – és az emberek – szolgálatára lenni ebben a különös és nehéz időszakban – sikerült is egy remek kezdeményezést kitalálniuk.

Ferenc pápa vasárnapi beszédében arra kérte a világ lakosságát, hogy szerdán délben mindenki imádkozza el a Miatyánkot.

Mára egyértelművé vált, hogy a COVID-19 egy nagyon komoly globális méretű járvány és minden szükséges óvintézkedést meg kell tennünk, hogy lelassítsuk a terjedését. Mégis, C. S. Lewis, a Narnia könyvsorozat szerzője – 72 évvel ezelőtt írt – szavai jelentőségteljesen csengenek ma is.

Az augsburgi Imádság Háza – amelynek vezetőjének imáját választottuk az imaláncunk fohászának – szerdától péntekig három napos böjtre hívja az embereket.
A kezdeményezés egyik főszervezője Loue Engel.

25 óra alatt 19 836 ember csatlakozott a 777 „Pánik helyett ima” kezdeményezéséhez, amelynek célja, hogy a koronavírus idején a magunkba fordulás helyett az ima erejére hívjuk fel a figyelmet. Csapatunk már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy hogyan lehetne a kezdeményezést más nyelveken is elindítani.

„Kevesebb pánik – több ima” – szerepelt azon a képen, amelyet tegnap osztottunk meg a közösségi oldalainkon. Valóban szeretnénk arra buzdítani Titeket, hogy ezeket a nehéz napokat használjuk fel arra, hogy imáinkban, gondolatainkban hordozzuk a bajbajutottakat és családjaikat, valamint azokat a hősöket, akik őket ápolják. Ne engedjük, hogy a pánik eluralkodjon rajtunk, helyette ismerjük fel újra az ima erejét!

Nem hibáztatunk senkit, aki pánikba esik a hírek hallatán, könnyű átengedni az irányítást a félelmeinknek. De tudnunk kell, hogy Isten a világ ura és semmi sem történik a tudta és az engedélye nélkül. Keresztényként hatalmas megkönyebbülés tudni, hogy a világot teremtő Istent Atyánknak szólíthatjuk és a halállal nem ér véget az életünk. A 27. zsoltárt olvasva tegyük le a félelmeinket és a kétségbeesést Isten kezébe.
