Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb tényezője, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. De lehet-e valaki teljesen biztos a döntésében? Szükséges-e egyáltalán a száz százalékos bizonyosság? És ha egy barátunk vagy családtagunk van ebben a folyamatban, milyen gondolatokkal lássuk el, és mit hagyjunk meg inkább magunknak? Cikksorozatunk utolsó részében Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó ezekre a kérdésekre ad választ.
szerzetes
Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb tényezője, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. Természetes, hogy van bennünk félelem, hogy vajon megtaláljuk-e azt az utat, amelyet Isten szánt nekünk, így az a kérdés is felmerülhet bennünk, hogy mi történik akkor, ha nem sikerül, ha rossz utat választok? Ildikó testvér, aki évek óta hivatásgondozással foglalkozik, megnyugtató választ ad.
Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. Ebben a cikksorozatban a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kaphatsz választ, ezzel szeretnénk segíteni, hogy tisztábban lásd, mire hív téged Isten.
Molnár Katalin a Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagjaként Istennek szentelte az életét. Tavaly szeptemberben költözött ki Ukrajnába, hogy ott missziót folytatva vigye az embereknek az örömhírt, a háború azonban teljesen felülírta terveit. Nem menekült el az országból, mert ahogy fogalmazott, a jelenlétnek üzenetértéke van: nem hagyják magára az ukrán népet. Beszélgetés reményről és reménytelenségről, romokról és újjáépítkezésről, életről és halálról, és Istenről, akit felfedezhetünk a szenvedés közepette is.
Már 23 éve, 1997 óta minden évben február 2-án az egyház azokat a férfiakat és nőket ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként élik az életüket. Ezt a napot még II. János Pál pápa nyilvánította a szerzetesek világnapjává. Imádkozzunk ma különösen is értük és az erre a hivatásra készülőkért!
Cseh Péter atya még kispap korában írt felkérésre néhány gondolatot a cölibátusról. Most, hogy már több, mint 10 éve pap hozzátette, pontosan ugyanígy gondolkodik erről a vitatott, rengeteg kritikával illetett témáról.
Hatalmas kísértés, hogy mindig a magunk feje után menjünk, Isten akaratát félre söpörve a sajátunkat erőltetni. Pedig Ő jobban tudja, hogy mire van szükségünk, erről szól ez a tanulságos kis történet is.
Milyen szép, amikor az ember eldönti, hogy szerzetes lesz, ráadásul a rend is megvan, ahova menni szeretne. De mi van akkor, ha ez az valaki még csak meg sincs keresztelve?
Egy újabb gyakran ismételt kérdés. A válasz pedig: akkor nem leszek apáca.
Az igen után csupán pár hét kellett ahhoz, hogy csaknem mindenki megtudja: szerzetes leszek – vagy legalábbis szeretnék lenni. A családom és a párom családja (hatalmas félelemmel mondtam el nekik, de lenyűgözően jól fogadták a hírt, pedig már mindenki az eljegyzést várta), a munkatársaim. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy elkezdtek özönleni a kérdések, melyekre kivétel nélkül mindre nagyon szívesen adtam választ, ha tudtam. Persze voltak úgynevezett gyakran ismételt kérdések, melyekre a blog folyamán válaszolni fogok.