Szerzetesség, papság vagy házasság? Életünk egyik legfontosabb kérdése, hogy megtaláljuk azt az utat, melyen igazán kibontakozhatunk. Ebben a cikksorozatban a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kaphatsz választ, ezzel szeretnénk segíteni, hogy tisztábban lásd, mire hív téged Isten.
Először is, hadd fejezzem ki az örömömet és megbecsülésemet, hogy rákattintottál erre a cikkre! Öröm ugyanis az, hogy szeretnéd felfedezni Istennek az életedre vonatkozó tervét, hogy komolyabban elgondolkozol az egyes hivatásokon (még akkor is, ha valamelyik most még esetleg ijesztőnek tűnik), és hogy mersz igent mondani arra a mély, belső vágyra, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne kibontakozz – ez egy nagyon izgalmas utazás! A cikksorozat egy nemrégiben felvett podcastbeszélgetés alapján készül, melyben a feltett kérdésekre Zics Ildikó szociális testvér válaszolt, aki évek óta hivatásgondozással foglalkozik, sok-sok fiatalt kísért már a keresése útján.
Sokszor már maga a hivatáskeresés szó sem egyértelmű; mit jelent a gyakorlatban, hogy a hivatásunkat keressük? „A hivatás szóra gondolva sokakban a szakmai hivatás merül fel elsőként, ami szintén nagyon fontos kérdés” – kezdi Ildikó testvér. „Ha a papságról, szerzetességről vagy házasságról gondolkodunk, akkor életállapotbeli hivatástisztázásról beszélhetünk, én elsősorban ebben segítem a hozzám fordulókat. Ugyanakkor azt gondolom, nem szétválasztható a szakmai hivatás attól, hogy az Istennek mi a gondolata rólam, hogy hogy hol bontakozhatok ki igazán.” Majd folytatta: „először fel kell fedeznem azt, hogy ki vagyok, majd utána, hogy melyik az az életút, életállapot, ahol ki tudom bontakoztatni azt, aki vagyok, akinek az Isten engem megteremtett. Ebből tud majd fakadni a küldetésem megfogalmazása, azaz, hogy mit is kell tennem a világban.”
Milyen irányba érdemes elindulnunk, ha komolyan gondolkozunk azon, hogy mi lehet a hivatásunk? „Nagyon fontos, hogy lelkivezetőt találjunk magunknak.
hirdetésKönnyen bele tudunk gabalyodni az érzéseinkbe, gondolatainkba, és sokat segít, ha van egy külső ember, akivel ezeket meg tudom osztani.
Lelkivezetőt találni nem könnyű. Először is, arra biztatnék mindenkit, hogy ha van a környezetében olyan, aki felé bizalommal van, kérdezze meg őt, hogy segítene-e neki ebben a folyamatban. Illetve meg lehet keresni lelkivezetőket, hogy tudnak-e ajánlani olyan személyt, aki kísérné őket. Dobogókőn a Manréza lelkigyakorlatos házban a jezsuiták tartanak lelkivezető és lelkigyakorlatos kísérő képzést, az ő email címükre is nyugodtan lehet írni, megkérdezve őket, van-e olyan kísérő, akinek még van szabad kapacitása.”
A rendszeres lelkivezetés tehát sokat segíthet a hivatástisztázásban, ahogyan más gyakorlatok is. „A lelkigyakorlatot is nagyon javaslom, amely lehet hivatástisztázó -, vagy személyesen kísért lelkigyakorlat. Az utóbbinál nem kifejezetten a hivatástisztázásra vonatkozó gyakorlatokat adunk, hiszen az elsődleges cél, hogy mélyüljön az Istenkapcsolatunk, ez már önmagában segít. Aki szemtől szembe találja magát az Istennel, abból a kapcsolatból, találkozásból egyszerűen ki tud bomlani a hivatás is.” Ildikó testvér egy nemrégiben megjelent könyvet is előszeretettel ajánl. „Nagy Bálint jezsuita atyának van a Dönts együtt Istennel – Tizenkét nagy kérdés és egy jezsuita módszer című könyve, mely tele van ima – és mindenféle gyakorlatokkal. Ezenkívül vannak más módszerek is, amelyek segíthetnek, például, hogy képzeld el magadat a halálos ágyadon; ha visszatekintesz az életedre, hogyan éreznéd magadat boldognak, milyen életúttal a hátad mögött? Fontos tisztázni a vágyainkat is; vannak felszínes vágyaink, ilyen például, hogy most nagyon kívánom a sütit, vagy el akarok menni nyaralni. De ezek mögött vannak a mély, hiteles vágyaink, amelyekre jó ránézni.
Melyek azok a vágyak, amelyekért minden erőmmel képes vagyok küzdeni, ami a lehető legjobbat hozza ki belőlem, amiért képes vagyok áldozatot hozni?
Mi az a vágy, ami még egy borongós, nehéz napon is tud inspirálni, erőt adni, ami megnyit egy sokkal többre, mint aki én vagyok, ami új perspektívát ad? Ezekre a kérdésekre válaszolva megláthatom, hogy melyik irány az enyém, milyen úton érdemes elindulni.”
Ildikó testvér egy másik érdekes szempontot is behozott a beszélgetésbe, mégpedig azt, hogy az elköteleződés útjára lépve sokszor csak a lemondásokkal szembesülünk, és azzal, hogy milyen nehéz lesz a választott út. „Akár már az egyetemválasztás is problémás tud lenni, mert egy szak mellett kell döntenem, így a többiről lemondok, és könnyen arra fókuszálhatok, hogy mi mindent hagytam a hátam mögött. Lehet így is gondolkodni, de akkor a veszteségek súlya egyre inkább megterhel, lassítja a lépéseimet és végül elmegy a kedvem az egésztől. Ezért nagyon fontos, hogy ha elindulok bármelyik úton, akár kisebb döntések révén, de pláne életállapotbeli döntések esetén, arra koncentráljak, hogy miért adom oda az életemet, és kinek adom oda.
Nagyon szeretem azt a mondást, hogy lemondásból nem lehet élni, csak odaadásból. Mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy odaadjuk magunkat.”
Fiatalként fontos magunkban tudatosítani, hogy ahhoz, hogy oda tudjuk magunkat ajándékozni, először meg kell találnunk magunkat, hiszen azt tudjuk adni, ami a miénk. „Először fel kell fedezned, hogy ki is vagy te, mik az adottságaid, a határaid, a lehetőségeid, és utána ezt már oda lehet ajándékozni – vagy Istennek teljesen a papi, szerzetesi hivatásban, vagy a házasságban egy másik embernek.”
Az évek óta hivatásgondozással foglalkozó Ildikó testvér szerint fontos, hogy az életet keressük. De mit is jelent ez pontosan? „Meghatározó pillanat volt az életemben, mikor mélyen megértettem, mit is jelent az a mondat Jézustól, hogy »én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen«. Annyira el tudunk veszni abban, hogy teljesítenünk kell, el kell valamit érnünk az életben, valakivé válnunk kell, miközben Isten csak annyit mond, hogy azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Ha úgy tekintek az életemre, hogy a kibontakozásra, a teljességre vagyok meghívva, az életre vagyok meghívva, akkor az nagy felszabadulást és könnyedséget tud adni. És ha megvizsgálom, hogy hol volt igazán élet az életemben, a válasz megmutathatja Istennek az útját.”
Ebben az esetben is tudnunk kell különbséget tenni a felszínes és a mélyről jövő érzések között. „Sok fiatal mondja, hogy hát, én nagyon jól éreztem magam akkor, amikor elmentünk sörözni a barátaimmal. Rendben, de miért is éreztem igazán jól magam? A sör miatt? Vagy inkább a szeretetkapcsolatok miatt? Azért, mert olyan emberek között lehettem, akiknek nem kellett az elvárásainak megfelelnem, akik között önmagam lehettem? Ha az utóbbiak miatt, akkor ez máris egy olyan pont, ahol az élet kezdett kibontakozni bennem, hiszen elhiszem, hogy szerethető, elfogadható vagyok, hogy más kíváncsi rám. Vagy ha mondjuk nagyon jól éreztem magam akkor, amikor elkészítettem egy plakátot – ez is mutathatja azt, hogy ebben tudok kibontakozni, ebbe tudom beletenni magam.”
Az élet tehát egy olyan dologra utal, ami feltölt, örömmel tölt el – hosszútávon is. „Ha visszanézek néhány hónap múlva, és még akkor is ott van az öröm bennem egy adott tevékenység, találkozás kapcsán, az az életet jelöli. Ezzel ellentétben
lehetnek hamis élettapasztalatink is, amelyek, mint egy lufi, hamar kipukkadnak.
Lehet, hogy egy adott helyzetben jól éreztem magam, de aztán egy-két hét múlva már nincs ott az örömöm. Nekem személyesen is volt ilyen tapasztalatom. Az osztálytársaimmal eljártunk bulizni, én is mentem velük, és jól eltáncoltunk, elvoltunk, de közben már vártam, hogy jöjjön az első busz, és hazamehessek. Visszanézve rájöttem, hogy bár látszatra jól éreztem magam, sokat nevettem aznap este, de ez számomra nem az élet helye, nem az enyém. Kipukkadt hamar az örömöm, és akkor felvállaltam, hogy más irányba kell továbblépnem.”
hirdetés
