“Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Ef 3, 10,14)

Kicsoda, milyen az Isten? Kiről beszélünk, amikor Istenről beszélünk? Kivel van dolgunk, ha vele találkozunk? Egyáltalán megismerhetjük Istent? Megtudhatjuk, hogy kicsoda, és milyen? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az alábbi “blogbejegyzés”, mely voltaképpen igehirdetésként hangzott el.
Nemrég tértem haza egy jegyeseknek szóló hétvégéről, ahol menyasszonyommal az egyik közös feladatnak azt kaptuk, hogy egy puzzle képben elmesélve rajzoljuk le a majdani közös életünk azon alappilléreit, építőkockáit, amelyekre a házasságunkban különösen is nagy figyelmet szeretnénk fordítani. A közös puzzle képünket olyan elemet alkották, mint például heti egy közös este, évi egy közös hétvége, közös imádság, minőségi idő, stb. és volt még ott egy puzzle elem…
Miről is szól a megváltás? Miért volt rá szükség? Lehetne (és kell is) erről hosszan és komolyan beszélni, de ha mindössze 4 percben szeretnénk ennek az egésznek a lényegét valakinek elmondani, megmutatni, ez a videó lehet a tökéletes választás!