Egy olyan társadalomban, ahol Krisztus tanítása már nem hat az újdonság erejével, azonban a „térítés” összefonódott az erőszakos, vallási fanatizmussal vagy akár az inkvizícióval, hogyan hirdethetjük a hitünket anélkül, hogy támadónak, szűk látókörűnek vagy bigottnak tűnnénk?
Általában az ünnepi időszakokban jobban odafigyelünk embertársainkra és környezetünkre. De vajon az ünnep elmúltával is így teszünk? A mai időjárás nem segít minket ebben, mégis próbáljuk meg húsvét örömhírét a hétköznapokban is megélni.
Sokan szeretjük azokat a filmeket, amelyek bár valamilyen bonyodalommal kezdődnek, mégis (igaz, meglehetősen kiszámítható) boldog a befejezése. A két szerelmes megházasodik, a problémák egycsapásra megoldódnak, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Az imádságot gyakran fáradságos munkának érezzük, s erre hivatkozva sokszor el is hagyjuk. Pedig az ima kellene, hogy feltöltsön bennünket a napi hajsza után.