A kormányfő által minap bejelentett családtámogatási intézkedések üdvözlendőek, s bár óriási demográfiai kihívás előtt áll Magyarország, némi bizakodásra adnak okot.

A kormányfő által minap bejelentett családtámogatási intézkedések üdvözlendőek, s bár óriási demográfiai kihívás előtt áll Magyarország, némi bizakodásra adnak okot.
Válaszul az ELTE-n ősztől indítandó társadalmi nemek tanulmánya mesterkszakra (Gender Studies MA) a kormány úgy határozott, családtudomány mesterképzést szervez a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A kormány nevében a nemzetgazdasági miniszter a héten benyújtotta a 2017. évi költségvetési törvényt, amelyet a kormány többek között az „otthonteremtés költségvetése” jelzővel illet, illetve azt ígéri: általa „mindenki léphet egyet előre”. De vajon mit hozhat az új költségvetési év az egyházaknak? A 777 a tervezet egyházi vonatkozású sorait vetette össze az idei büdzsé számaival.
Az elmúlt héten a Szent Benedek Iskolák diákjai összemérték a tudásukat Budapesten több humán – és reál – tantárgyakból. A csapatversenyeket a foci aranyozta igazán be, hiszen a fiúk kitartó küzdelme tette izgalmassá a játékot felkészítő tanárnak és szurkolónak egyaránt.