2020. 11. 01.

5 tipp, hogy hogyan segíts az időseknek a járvány idején

Mindenki előtt ismert tény, hogy a koronavírus legjobban az idősekre veszélyes, akik nehezebben tudnak megbírkózni a fertőzéssel mint a fiatalabb generációk. Ez az időszak mentálisan is nehéz, hiszen a járványtól való félelem alapjában véve határozza meg a mindennapjaikat. Íme öt tipp a Rebelution blogtól arról, hogy hogyan tudsz támasza lenni az idős rokonaidnak és ismerőseidnek ebben az időszakban!

1. Hívjuk fel őket!

Az idős emberek gyakran magányosak, a járvány ideje alatt pedig ez fokozottan igaz. A járvány kezdetekor a családomban azt a szabályt állítottuk fel, hogy mindegyikünk felhív egy idős embert minden nap. Ez nagyon jól működött, és mindig lelkesítő volt hallani, hogy milyen sokat jelentett számukra egy egyszerű tízperces telefonbeszélgetés. Tűzz ki magad elé egy célt – például heti egy hívást – és ragaszkodj az elhatározásodhoz!

2. Hallgassuk meg őket!

Felhívni őket egyszerűnek hangzik, ugye? Az is! Nem is kell ennél sokkal több ahhoz, hogy feldobjuk valakinek a napját. De ha közelebbről megnézzük, hogy mit is jelent a szolgálat, láthatjuk, hogy nem elegendő csupán felhívni őket. Ha sikerült felvenni a kapcsolatot, hallgasd meg őket: mivel az idősek sokkal több mindenen mentek keresztül mint mi, természetes, hogy meg akarják osztani élményeiket és életük történetét. És őszintén, miből tanulhatnánk többet, mint mások élettörténeteiből? A meghallgatás szeretetből fakad. A szolgálat pedig épp a szeretetről szól.

3. Ajánljuk fel, hogy bevásárolunk nekik!

Már számtalanszor hallhattuk: az idősek számára veszélyes lehet elhagyni otthonaikat a koronavírus miatt. Az egyik legkönnyebb módja az idősek szolgálatának, ha felajánljuk, hogy elmegyünk helyettük ügyeket intézni. Ez jelentheti a bevásárlást, de akár a postára is elmehetünk helyettük. És a gyakorlatias segítségnyújtás nem ér véget ezzel. Tudsz valakit, akinek nagy kertje van, de nem tudja egyedül gondozni? Ha van lehetőséged, akkor hívd össze a barátaidat egy kertészkedő-napra és tegyétek rendbe együtt a kertet. Az idős embereknek ez hatalmas segítség, számotokra pedig értékes közös idő! 

hirdetés
4. Küldjünk nekik képeslapot vagy levelet!

Régebben a testvéreim és én mindannyian levelet írtunk vagy képeslapot készítettünk a nagypapánknak. Aztán borítékba tettük, és elküldtük neki. Mikor a legközelebb telefonált, mindegyikünknek többször megköszönte a leveleket és a képeslapokat: ami részünkről csupán egy kis erőfeszítést jelentett, számára hatalmas jelentőséggel bírt. Levelet vagy képeslapot írni az egyik legjobb módja az idősek szolgálatának. Hogy miért? Kitehetik otthon a képeslapot és újra és újra elolvashatják.

És valamennyiszer ránéznek, eszükbe jut, hogy valaki időt szánt arra, hogy megmutassa, mennyire szereti őket.

5. Imádkozzunk értük!

A legjobb ajándék, amit bárkinek adhatsz, az imádság. Van-e nagyszerűbb dolog annál, mint amikor a teremtett világ Urával beszélgetünk? Semminek sem lehet nagyobb értéke annál, mint amikor buzgón imádkozunk valakiért.

Tehát szolgálatra fel! Mert mikor szolgálunk, Isten szeretete ragyog át rajtunk.

Forrás: The Rebelution

Fordította: Tamási Dorottya Anna

Borítókép - Fotó: Dreamstime
Szemle
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Filipánics Tibor 2020. 11. 01. 23:20

    Nagyon jó ötleteket adott a cikk,gyakorlatias és hasznos.Azonban.
    “mit is jelent a szolgálat” Inkább segítsél,mint szolgálj.
    “Semminek sem lehet nagyobb értéke annál, mint amikor buzgón imádkozunk valakiért.” Egy cikkel feljebb még “Isten fegyverzetében” tetszelegnek,itt pedig a legnagyobb értéket az imádságban látják. Az imádság hasznos dolog,segít neked és annak is akiért teszed,de a legnagyobb értéket megkérdőjelezném. Világunk (úgy tűnik) egyre mélyebbre süllyed és gondolom,hogy imádkozni nem most kezdtek el érte,tehát az eredményt látjuk,azaz nem működik az ima. Befolyásolni valamit úgy lehet,ha teszel érte valamit.Jusson eszedbe Jézus,Ő nem az imát tartotta a legfontosabbnak hanem a cselekedeteket. Számold össze,hányszor imádkozott és hányszor cselekedett.,illetve azt,hogy melyik volt nagyobb hatással az emberekre. Gondolom rájöttél,hogy inkább a cselekedet. Nagyon figyelj! Nem az imádságot tartom feleslegesnek,hanem azt,hogy “semminek sem lehet nagyobb értéke annál,mint .. imádkozni) De ha nekem nem hiszel,olvasd el a négy evangéliumot és Jézus cselekedeteit.