Szombaton debütált a 777 új videósorozata Youtube-csatornánkon, amelyben az Európa-bajnoki bronzérmes öttusázó Bőhm Csaba útját követhetjük végig a párizsi olimpiáig. A sport mellett azonban hitéletének kihívásai is nagy szerepet kapnak majd a 7 részes, Mi az én utam? c. kisfilmekben!
hit
Az Istennel való kapcsolatunk szorosabbá fűzése rengeteg pozitívumot hoz magával, például az embertársainkkal és az önmagunkkal való kapcsolat megújulását, javulását is, hiszen az Atyánál elidőzve az Élet forrásánál találjuk magunkat. Ugyanakkor az Isten képmására alkotott felebaráton keresztül is eljuthatunk az Atyához. Íme néhány ötlet az új esztendőre, hogy egyre inkább Jézushoz hasonlóvá váljunk!
Edoardo Santini a közösségi média felületén osztotta meg a napokban a nagy port kavaró hírt, miszerint meghozta hivatásbeli döntését, így, „ha Isten is úgy akarja, pap lesz”.
Az elmúlt évek legizgalmasabb filmje számomra a Mesterjátszma. Olyan alkotás, amely magába ránt, elgondolkodtat, mélységet ad – és nem csak addig tart bennünk, amíg meg nem jelenik a stáblista. Egy meghurcolt pap karakterén keresztül ráadásul a hitünkkel kapcsolatban is elgondolkodtat és felráz.
A nem hívők számára néha nehéz megérteni, hogy miért hiszünk Istenben, mi értelme van a hitnek, és hogyan segíti az életünket. Íme néhány gondolat, ami segíthet ezt elmagyarázni!
Megvan-e még mai társadalmunkban az adott szó értéke? Miért fontos az életünkben, hogy bízzunk másokban? Hogyan alakul ki a bizalomra való képesség? Nélküle működhet-e egy közösség? A hit és bizalom szétválasztható egymástól? Ezekre a kérésekre keresték a választ az Agapé című műsor legújabb adásának vendégei – mi pedig 7 értékes gondolatot gyűjtöttünk össze tőlük.
Miért nem segítesz nekem, Istenem? Miért kell még mindig tűrnöm ezeket a nehézségeket? A szenvedéseink közepette előfordulhat, hogy elfeledkezünk egy nem elhanyagolható tényezőről; ez a saját felelősségünk.
Lehet-e egy tudós hívő? Mennyire könnyű a tudományos életben felvállalni a hitet? Milyen kérdésekre nem tud választ adni a tudomány? A napokban izgalmas kerekasztal-beszélgetésre került sor, amely során egy örökérvényű témát, a hit és a tudomány kapcsolatát boncolgatta három elismert tudós.
Bízni Istenben annyit jelent, hogy nem teszek semmit, hiszen várom, hogy majd Ő cselekedjen. Vagy mégsem? Itt az ideje, hogy cselekedj! Tiffany Dawn keresztény influencer szemléletes gondolatait osztjuk most meg veletek, amelyek jól jönnek, ha úgy érzed, megrekedtél az életedben.
A 777 indulása óta nem változott az oldal mottója, azaz, hogy a hit nem magánügy. A keresztények többsége valószínűleg egyetért ezzel az állítással, de mivel indokoljuk az álláspontunkat? Pál József temesvári püspök nagyszerű gondolatait szeretnének most megosztani veletek, ami rávilágít arra, hogy az élő hit egyszerűen természeténél fogva sem tud magányügynek megmaradni.