Régen, ha nem tudták az emberek, merre visz a helyes út, az iránytű sokat segített nekik ennek megtalálásában. Manapság már ezt általában GPS-szel oldjuk meg. De vajon mi segíthet minket, ha lelkünkben érzünk bizonytalanságot?

Régen, ha nem tudták az emberek, merre visz a helyes út, az iránytű sokat segített nekik ennek megtalálásában. Manapság már ezt általában GPS-szel oldjuk meg. De vajon mi segíthet minket, ha lelkünkben érzünk bizonytalanságot?

„Az egyház tényleg csak erről tud beszélni?
És egyáltalán kinek mi köze ahhoz, hogyan élek?
Ez az én életem, az én testem, az én időm.”

A vallásosság egy olyan bűncselekménynél mint a pedofília nem enyhítő körülmény, hanem súlyosbító tény. A Kaleta-ügy érthetetlen okból lett „keresztény téma”, a vádlott súlyos bűncselekménye mellett a kereszténységet is kínos helyzetbe hozta védekezésével és megnyilatkozásával.

„A templom ajtaját szélesre tártuk, és 50 órán át be se csuktuk. Ott tömörültünk egy egész hétvégén át, örültünk egymásnak, és éreztük, hogy az egyház él.” Ez a beszámoló nem a távoli múltból származik, hanem a közelmúltból, egészen pontosan olvasónk hétvégi élményét osztotta meg velünk. Bár sokszor érezhetjük azt, hogy a fiatalok távol kerültek az egyháztól, de jó látni, hogy vannak olyan közösségek, alkalmak, ahol még él az egyház.

Elkerülhetetlen, hogy az életben kereszteket hordozzunk, amelyek gyakran olyan nehezek, hogy úgy érezzük összeroskadunk. Ez az írás arra buzdít minket, hogy a legnehezebb időkben is tartsunk ki!

Vajon hogyan kell egy kereszténynek részt vennie a politikai vitákban? Ebben a nehéz és fontos témában érkezett vendégírás a 777 virtuális postaládájába: Bakos Marcell nemzetközi kapcsolatokat hallgató egyetemistaként öt szempontot ajánl a figyelmünkbe!

Bese Gergő atya „hagyományos” vasárnap esti írásában ezúttal a mai evangéliumra hívja fel figyelmünket!

Zarándokok nélkül emlékeztek a fatimai jelenések 103. évfordulójára: 1917-ben három pásztorgyereknek jelent meg a Szűzanya, a hatodik találkozást egyes becslések szerint akár hetvenezren is láthatták a helyszínen., ez volt az úgynevezett napcsoda.
