Immáron másfél hónapja van az emberek nagy többsége karanténban – de vajon mire használjuk ezt az időszakot az életünkben?

Immáron másfél hónapja van az emberek nagy többsége karanténban – de vajon mire használjuk ezt az időszakot az életünkben?
Ferenc pápa péntek esti beszéde nagy hatást gyakorolt az egész világra: a nemzetközi és az olasz sajtó is mélyen megrendült szavain, milliók hallhatták súlyos mondatát: „Azt hittük, egészségesek maradhatunk egy beteg világban!”. Hatalmas igazság van ebben a mondatban: ez a világ nem a koronavírus miatt lett beteg, hanem már sokkal korábban megfertőződött.
A kialakult veszélyhelyzet egyik következménye lett, hogy rengetegen – így mi is – távkapcsolatba kerültünk – amely egy teljesen új fejezet a jegyességünkben. Eddig öt megállóra laktunk egymástól, most már másik településen. Mégis úgy érezzük, hogy az elmúlt napok megerősítették kapcsolatunkat, ezért összegyűjtöttünk nektek pár ötletet, amely nekünk bevált!
A püspöki konferencia intézkedését követő első vasárnap ismét felszínre törtek az indulatok – szerencsére csak a közösségi médiában.
Akkor kezdtem gyanút fogni, hogy a római kiküldetésem utolsó napján egy különleges közösség szentmiséjére csöppentem, amikor felfedeztem, hogy rajtam kívül egyetlen fehér ember van az örök város egyik kis templomában. Ő is meglehetősen zavart fejet vágott, majd két perccel később a nyitóéneknél már a tekintetemet kereste kissé kétségbeesetten, hátha pontos felvilágosítást tudok neki adni, hogy mi is történik valójában. Valószínűleg én is így nézhettem ki, mert tekintetünk találkozásától inkább megijedt, mintsem megnyugodott.
„Csillag születik” – így neveztek korábban egy népszerű tehetségkutató versenyt: valóban csillagokra van szükségünk, de nem (csak) ebben az értelemben. Egy írás a csillaggá válásról, arról, hogy micsoda küldetést kaptunk ebbe a világba.
James Patterson író találó módon int mindannyiunkat arra, hogy az életben melyek az igazán fontos dolgok: hasonlata szerint öt labdát kell egyszerre a levegőben tartanunk – de ebből csak négy van üvegből.
Tudatos és sajnos eredményes folyamatoknak köszönhető, hogy mára sok keresztény érték szembe lett állítva a korral, mintha egy régi világ letűnt eszménye lenne. Pedig ha ezeket a tartóoszlopokat kivesszük, akkor megsebzett családokat, kiégett embereket és jövőkép nélküli fiatalokat találhatunk. Ahelyett, hogy ezt szóvá tennénk gyakran inkább hallgatunk, és a keresztényi szeretet átcsap oda, hogy mi magunk is elfogadjuk: modernnek lenni azt jelenti, hogy nem vagy hívő. Pedig ez egy hazugság.
Habár még csak most jön a Tízezren a 777-ért kampány második fele, – hiszen december 31-ig gyűjtjük az adományokat, hogy 2020-ban is biztosított legyen a működésünk – már most rengeteg olyan megható élményben részesültünk, amely messze túlmutat az adakozáson.
Az elmúlt napokban letarolta az internetet az a hír, hogy egy számítógépes játékban Jézus karakterével játszhatunk.