A 777 elindításának talán egyetlen negatív tapasztalata a keresztény médiapiac belső megismerése volt, amely sajnos stílusában távol áll a keresztényitől. Mindannyiunknak felelőssége – teljesen vállalva a sajátomat is – hogy ezen változtassunk.
Az egyik keresztény online híroldal büszkén jelentette be az elmúlt napokban, hogy egy elemző cég szerint megelőzték a 777 oldalát, és immáron ők Magyarország második legolvasottabb keresztény portálja. Mindenekelőtt szívből gratulálok az olvasottsági növekedésükhöz, és ugyanígy őszintén kívánom, hogy a jövőben is növelni tudják az olvasóik számát. Régóta hangsúlyozom, hogy több keresztény médiumra van szükség – lehetőleg olyanokra, amelyek nem politikai akaratra, hanem Jézus tanítására alapozzák működésüket.
Ugyanakkor elismerésem mellett muszáj szót emelnem egy meglévő gondolkodás ellen, amely hatalmas pusztítást, elmérgesedett viszonyokat és súlyos határvonalakat húzott a „keresztény médiapiacon”. A rivalizálás gondolata sok helyen rendkívül fontos: üzletben, sportban, politikában – és vitathatatlanul a média versenyszférájában is. De ezt a szellemiséget meggyőződésem, hogy ki kell zárnunk a keresztény médiumok közegéből: elég volt a rivalizálásból, az egymást konkurenciaként tekintő szemléletből, a versenyből.
A másikat hátráltató és gáncsoló viselkedés helyett kizárólag arra kellene koncentrálnunk, hogy hogyan tudjuk hitelesen, megalkuvás nélkül Krisztus tanítását eljuttatni az emberekhez. Nem vagyok hajlandó pitiáner olvasottsági versenyekbe hajkurászni magunkat, azon örvendezni, hogy épp melyik keresztény oldalt olvassák százzal többen, miközben a Kárpát-medencében milliókhoz nem jutunk el.
Ehhez nulladik lépésként fel kellene ismernünk, hogy nem konkurenciák, hanem sorstársak vagyunk. Sajnos minden túlzás nélkül írhatom le tíz év újságírói tapasztalattal a hátam mögött, hogy nincs még egy olyan szegmense a média világának, ahol ennyi hátbaszúrás, lejáratás és rugdosódás lenne. Kapunk és adunk is bőven, ahelyett hogy abbahagynánk a marakodást és kitekintenénk ebből a buborékból, ahova saját magunkat zártuk.
Szeretném hangsúlyozni, hogy semmiféle irigység nincsen sem bennem, sem semelyik barátomban, akik szerkesztik a 777-et: ha mi leszünk a legkevésbé olvasott keresztény oldal, de eközben egyetlen embert is közelebb tudtunk vinni Istenhez, akkor többet értünk el, mint amiről valaha is álmodhattunk volna.
Ez a mi küldetésünk, ez a mi hivatásunk!
Martí Zoltán