Rohamosan közeledik a szeptember, így két dolgot egészen biztosan meg tudunk jósolni: jövő héten elég sok rosszkedvű nebulóval találkozhatunk majd az utcákon, másrészt pedig teljesen tele lesz Budapest összes olyan temploma, ahol ifjúsági misét avagy istentiszteletet tartanak!
„Olyan jó neked, hogy mindig ilyen vidám vagy, őszintén irigyellek.” Ezzel a mondattal köszönt el a tegnapi fáradtságos munkanap után egyik kollégám, miközben én mosolyogva kezet fogtam vele.
Reggeli dugóban araszolgatva, tekerem a rádióadókat, egyszer csak megüti a fülemet egy mondat, amelyet harsogva mondd a műsorvezető. „Itt a nyár, itt a Sziget Fesztivál, gyerünk bulizni, élj úgy, mintha a mai lenne az utolsó napod! Csapassátok!” Ami azt illeti, én egyből csapattam is, merthogy áttekertem gyorsan máshova, de érdemes elgondolkodni egy pillanatra.
Nemrégiben kis autómmal és benne négy lány utassal tartottam a főváros felé, amikor a hátsó ülésről hirtelen megszólalt egyikőjük, hangjában kis büszkeséggel, kekeckedve:
Cseh Péter atya a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához fordult néhány kérdéssel az őszi kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos szavazás témakörében, később Udvardy György pécsi megyéspüspök vizsgálatot indított ellene, mivel a fiatal pap a világos útmutatásoknak nem vagy nem megfelelő módon tett eleget. A vizsgálat idejére minden papi munkától eltiltották a népszerű atyát. Habár nem engem kérdezett meg, jószándékkal megírtam válaszaimat kérdéseire.
Valóságos kommentáradat érkezett az utóbbi órákban a 777 cikkéhez, amelyben a Bethesda Kórház azon döntését közöltük, amely szerint az épülő szülészeti osztályon – egyedüliként Magyarországon – nem végeznek abortuszt.
Az elmúlt hetekben népes és mindenekelőtt hangos szomszédaim lettek: egy pakisztáni család költözött be a felettem lévő lakásba, megszámlálhatatlanul sok gyerekkel.
Keresi az ember a megfelelő jelzőket, a magyar labdarúgó-válogatottra és már jómagam is sokadszorra kezdek neki a kezdő soroknak, miközben ablakom alatt karneváli hangulatban ünnepelnek az emberek, ismeretlenek ugranak egymás nyakába, mosolyognak egymásra, és skandálják a rigmusokat. Egyszerűen a jelzők kifogytak, marad a hála és a köszönet, valamint az a megállapítás, hogy ezektől a srácoktól nagyon sokat tanulhatunk.
