„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Ef 3, 10,14)

„Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Ef 3, 10,14)

…nem pasi, nem kaland, nem egy- vagy többéjszakás kavarás. Valaki, aki hosszú távra tervez, és nem ijed meg, ha én nem zárom ki akár az első naptól, hogy az Isten terve házasság is lehet számunkra. Akivel előbb fedezzük fel egymás lelkét, mint testét. Akivel beszélgetünk, megértjük egymás szeretetnyelvét, akivel jól esik az unalom és az izgalom, az élmény és a semmittevés.

Lakatos Norbi nevét februárban ismerte meg az ország. A fiatal apa köszönetképpen kifestette a kerepesi kórház nővérszobáját, amiért meggyógyították Zsófit, a kislányát.

Az orosz katolikus és az orosz ortodox egyház közös projektet indított a Szíriában a háború során elpusztult templomok és monostorok újjáépítésére.

A német szövetség is lobbizik azért, hogy a tollaslabdázó Sárosi Laura szabadkártyához jusson a riói olimpián, mivel a magyar játékos rendkívül sportszerű cselekedettel segítette német ellenfelét a múlt heti Európa-bajnokságon. Vereségével viszont hátrébb csúszott a világranglistán.

Hodász András atya írásai hamar a legolvasottabb cikkek közé verekedte be magát a 777 rangsorában. A Rómában tanuló pap egy budapesti előadásán állt ki a cölibátus mellett, nem is akármilyen példát felhozva.

Sárosi Laura sportszerűségét csodálja a nemzetközi tollaslabda világ: a 23 éves sportoló élete egyik legfontosabb mérkőzésén mutatta meg emberi mivoltát.

Hétfőn elkezdődnek az érettségi vizsgák, ne felejtsünk elmondani egy fohászt azokért, akik a megmérettetésre készülnek!
