Te véka alá rejted a hitedet, vagy szoktál beszélni róla másoknak? Baracs Róbert vendégírásában a keresztény hitvallás fontosságáról beszél.

Te véka alá rejted a hitedet, vagy szoktál beszélni róla másoknak? Baracs Róbert vendégírásában a keresztény hitvallás fontosságáról beszél.

Hatalmas botrány tört ki Cipruson, miután kiderült, hogy az ország egy olyan dalt indít az Eurovíziós Dalfesztiválon, amely sátánista szöveget tartalmaz. A helyi ortodox egyház szégyenteljesnek nevezte a történteket, több mint tízezren írták már alá azt a petíciót, amely a nevezés visszavonását követeli. Az indulatokat jól jellemzi, hogy egy férfi dühében betört a közmédia épületébe.

Megtéréséről mesélt Malek Andrea színész- és énekesnő az MTVA „Isten kezében” c. adásában. Elmondta, hogy nagy szerepe volt ebben a gospelnek és a Jáger Bandival közös munkájuknak is. A legjobb gondolatokat szemlézzük.

Az elkövetkező hetekben drasztikusan emelkedhet a koronavírusban fertőzöttetk száma – erre számítanak járványügyi szakemberek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ősszel úgy döntött, hogy továbbra is lehet nyilvános szentmiséket tartani, mivel ebben az időszakban a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak. Kérdés, hogy a harmadik hullám „betörése” miatt változtatni kényszerülnek-e a katolikusok az eddigi rendelkezéseken – a válaszokat Tóth Tamás atya, az MKPK titkára árulta el a 777-nek.

Nagyon tudunk ragaszkodni az életünk irányításához, míg Isten a bizalomra kér minket, hiszen Ő tart és nem enged el. Henri J. M. Nouwen holland katolikus pap, teológusprofesszor imája az épp erről a mindenre kiterjedő elengedésről szól.

Személyes hangvételű bejegyzést tett közzé néhány nappal ezelőtt Facebook-oldalán Milan Krajniak szlovák munkaügyi miniszter, amelyben egy megmagyarázhatatlan jelenségre hívta fel a figyelmet: a koronavírus-fertőzött emberek közül az imádkozó betegeknél enyhébb lefolyású a betegség.

A The Bible Project magyar verziója a Biblia egyes fejezeteit meséli el látványos animációkkal, izgalmasan és színesen. Legújabb videójukban az Apostolok cselekedeteinek kezdetét mesélik el, ahogyan a tanítványok elindultak betölteni küldetésüket.

A Vasárnap.hu oldal információi szerint elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa.
