Az evangélikus püspöki tanács 2021. március 5-én adott ki közleményt a legújabb járványügyi szigorításokra reagálva. A püspökök kérik a gyülekezeteket, hogy virágvasárnapig ne tartsanak személyes jelenléttel istentiszteleteket.

Az evangélikus püspöki tanács 2021. március 5-én adott ki közleményt a legújabb járványügyi szigorításokra reagálva. A püspökök kérik a gyülekezeteket, hogy virágvasárnapig ne tartsanak személyes jelenléttel istentiszteleteket.

Mint ahogy ma mi is beszámoltunk róla, a Magyar Katolikus Püsköki Konferencia közleményében jelezte, hogy a templomok nem zárnak be, de a nyilvános istentiszteletekről az illetékes ordinárius rendelkezhet. A Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében bejelentették, hogy március 8-tól szünetelnek a nyilvános misék. Az ezzel kapcsolatos közleményt változtatás nélkül közöljük.

Az evangéliumi üzenet talán legnagyszerűbb és legtömörebb összegzését, az Istennel való megbékékés történetét az efezusiakhoz írt levélben találjuk. Az Ez az a nap! Magazin cikkét szemlézzük.

A ferences rend alapítójának, Assisi Szent Ferencnek az imái manapság is aktuálisak tudnak lenni. Ezúttal a „Mi Atyánk” kibővített, imádságos változatát mutatjuk tőle, amely kiváló napindító imádság is lehet számunkra.

Ha gondolkozol, hogy milyen dicsőítő dalt hallgass az esti imádhoz, akkor ajánljuk a Planetboom: „Jesus is the key”, azaz „Jézus a kulcs” című számát, amely a maga egyszerűségében a leglényegesebb dolgokat mondja ki.

Közleményben tájékoztatta a híveket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amelyben elmondta, hogy várhatóan holnap születhet döntés az új rendelkezésekről.

Isten az, aki ismeri a bennünk feszülő kérdéseket, látja, hogy némelyiket mi sem tudjuk megfogalmazni vagy nem merjük kimondani – mégis megadja rá a választ. Cseri Kálmán református lelkipásztor bátorító szavait szemlézzük.

Akárhány éve is szenvedsz valaminek a fogságában, Jézus készen áll megszabadítani, meggyógyítani téged, ha te is akarsz jól lenni. Az Arrivera blogon olvasható egyik remek írást szemlézzük.
